„Az amerikai világrend
A Szovjetunió szétesésével először egyértelmű amerikai hegemónia, majd a 2000-es évektől egy olyan sokpólusú világrend alakult ki, amelyben az USA egyértelműen továbbra is az első maradt. A 2010-es években nagyon sokat írtak és beszéltek arról is, hogy Európa és az euró hogyan ellenpontozza az USA-t és a dollárt, de arról is, hogy a BRICS országcsoport miként emelkedik fel újra. Utóbbi rövidítés tökéletesen szemlélteti a többpólusú világrendet. Amíg a világ egészének csendőre az USA, addig regionálisan a gazdasági és politikai súlyt Dél-Amerikában Brazília, Dél- és Dél-Kelet-Ázsiában Kína, India és Japán, Közép-Ázsiában Kína és Oroszország, Afrikában a Dél-Afrikai Köztársaság képviseli és birtokolja.
Ez egy globális és regionális erőegyensúly. Globálisan az USA hegemón pozíciója, persze, egyre több kihívással, míg regionálisan a fentiek dominanciája vagy erőegyensúlya biztosította a stabilitást. A nemzetközi politológia hegemón elmélete kifejezetten az ilyen együttállásokkal foglalkozik.
Az ilyen erőegyensúlyok azonban soha nem statikusak, nem állandók. Mindig lesznek próbálkozók, akik megpróbálják elvitatni a hegemón, azaz jelenleg az USA első számú pozícióját. Kína elmúlt két évtizedben történő gazdasági kiemelkedése és katonai építkezése lehetővé teszi, hogy egy ilyen reális kihívó legyen. A világ eddigi egyensúlya azt jelentette, hogy mivel fennállt az az erőegyensúly, amelyben az USA egyértelműen a világ vezető hatalma, még úgy is, hogy kénytelen elviselni a regionális hatalmakat, mindenkinek érdeke volt eddig fenntartani a békés gazdasági együttműködést. Utóbbi pedig lehetővé tette, hogy virágozzon a szabadkereskedelem, nemzetközileg garantáltak voltak a sérülékeny szállítási infrastruktúrák, mint például a gázvezetékek, és a beruházások keresztül kasul behálózták a világot.
Kína paritásba kerül
Kína kihívó pozícióba való emelkedése azonban arra készteti az eddigi világelső USA-t, hogy minél inkább elszigetelje a kihívót. Ezzel együtt azonban az is fenyeget, hogy a versengés arra kényszeríti a világ többi részét, hogy egyik vagy másik oldalra álljon, és ennek következtében a globális gazdaság helyett újra létrehozza a kétpólusú, hidegháborúban egymástól elszigetelt világrendet. Amerikai nyomásra EU már foglalkozik a Kínáról való leválás gondolatával, amit decoupling-nak neveznek, míg a világ többi része próbál ellenállni, és egyelőre az Oroszországról való leválást is elutasítja. Abban biztosak lehetünk, hogy az USA azon fog dolgozni, hogy a megakadályozza, hogy letaszítsa Kína őt az első helyről.
Az, hogy már leelőzte-e, gazdasági értelmezés kérdése. Mivel most abszolút hatalomról beszélünk, először is semmi értelme egy főre jutó jövedelmekről beszélni, csakis az abszolút gazdasági erőforrások és katonai erő számít. Ha az aktuális dollár–jüan árfolyamon nézzük a kérdést, akkor az összgazdasági teljesítményben Kína még 20%-os elmaradásban van az USA-hoz képest. Ha azonban figyelembe vesszük a valuták vásárlóerejét, akkor 2017/2018 körül Kína lehagyta az USA-t. Természetesen a technológiai fölény még mindig az USA-é, amit jól érzékeltet az, hogy az összemérhető termelési teljesítményt Amerika nagyjából 130 millió munkavállalóval, míg Kína 733 millió dolgozóval éri el. A katonai erő összemérése nem a gazdaságelemző asztala, de gazdaságilag úgy mérhető össze a két nagyhatalom, hogy az amerikai katonai költségvetés két és félszerese a kínainak.”
Forrás:
Kína a Pax Americana kihívója; Kutasi Gábor; LudEcon blog, Ludovika.hu; 2023. augusztus 16.
