Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Lezárult az Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali rendszer (AKD) fejlesztése

Szerző: 2023. szeptember 24.No Comments

„A Belügyminisztérium által vezetett konzorcium kitűzött célja egy olyan integrált szolgáltatás kialakítása volt, amelynek ügyintézési folyamatba építésével egy közigazgatási ügy indítása és lezárása közötti ügyintézési lépések emberi beavatkozás nélkül is megvalósulhatnak. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 977,55 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósult meg.
A KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20-2020-00001 azonosítószámú, „Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása” elnevezésű kiemelt projektben megvalósult AKD szolgáltatás fejlesztésével egy olyan elbíráló, döntéstámogató modul jött létre, amely mérlegelést nem igénylő ügyek esetében az ügytípus beazonosítását követően, automatikusan képes döntést hozni a szükséges információk rendelkezésre állása esetén, ugyanakkor biztosítja a lehetőséget az ügyintézői beavatkozásra is.
Az AKD hatókörébe elsősorban a back office ügyintézési folyamatok támogatása tartoztak bele – amely eddig nem kapott szélesebb körben használható informatikai megoldást –, ugyanakkor az AKD képes a front, ügyfél oldali folyamatok támogatására is.
A fejlesztés eredményeként 10 db különböző ügytípus esetében vált elérhetővé az AKD szolgáltatással történő ügyintézés lehetősége, melynek köszönhetően az állampolgárok egyes ügyeiket, mint például a gépjármű átírás, gépjármű üzembentartó bejelentése, 2023. szeptember 30-át követően akár automatikusan, emberi beavatkozás és személyes ügyintézés nélkül is el tudják végezni. Az újonnan fejlesztett „Állampolgári Bejelentő” elnevezésű alkalmazás használatával megfelelő azonosítást követően bárki számára lehetőség nyílik rendőrségi bejelentések megtételére okostelefonra letöltött (Android és iOS) alkalmazás segítségével.
A hatósági döntéshozatali folyamatok során az emberi beavatkozás informatikai alkalmazásokkal való kiváltása jelentősen hozzájárulhat a kiszámítható, transzparens, korrupciós kockázatoktól mentes közigazgatási ügyintézéshez.
A projektről bővebb információt a https://bmprojektek.kormany.hu/automatikus-kozigazgatasi-donteshozatali-akd-rendszer-szeusz-kialakitasa oldalon olvashatnak.”

Forrás:
Lezárult az Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali rendszer (AKD) fejlesztése – gyors, átlátható ügyintézés; Belügyminisztérium; 2023. szeptember 19.(PDF)
Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása, KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20-2020-00001, projektbemutató kiadvány; Belügyminisztérium; 2023 (PDF)
Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása, megvalósítás – projektzáró kiadvány; Belügyminisztérium; 2023 (PDF)