Skip to main content
gazdaságInternetközigazgatás: magyar

Digitalizált adatbázis készült a budapesti panelekről

Szerző: 2024. július 8.No Comments

„Az új adatbázis révén venni és eladni is könnyebb lesz a lakásokat.

Az idén is a panellakások bizonyultak az egyik legkeresettebb ingatlantípusnak, köszönhetően részben annak, hogy a téglalakásokhoz képest 20-30 százalékkal alacsonyabb áron érhetők el a vevők számára az ingatlan.com adatai szerint.

A lakótelepi lakások átlagos négyzetméterára június végén 847 ezer forint volt, míg a téglalakások esetében 1,1 milliós árról beszélhetünk. Vagyis nagyságrendileg 30 százalékos a panellakások árelőnye a fővárosban. A legjelentősebb panelkínálattal rendelkező vármegyeszékhelyek közül Debrecenben például 772 ezer forint az átlagár, ezzel szemben a téglakásokat 940 ezer forint jellemzi. A pécsi és miskolci panellakások esetében 442 ezer és 613 ezer forint a négyzetméterár, míg a téglaépítésűeket 456 ezer és 748 ezer forintos négyzetméteráron kínálják eladásra – ismertette az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: a panellakások iránti intenzív keresletet fokozza az alacsonyabb ár mellett az is, hogy jellemzően kedvező lokációjú, jó közlekedési adottságokkal rendelkező városrészekben találhatók.

Könnyebbé vált az adásvétel

A következő időszakban Budapesten még egyszerűbbé válik a panellakások eladása és megvásárlása. Az ingatlan.com többéves kutatómunkával beszerezte a fővárosi panellakások alaprajzait a földhivatalokból és digitalizálta őket. Ennek segítségével a budapesti panelek hivatalos adatokon alapuló, pontos, arányos alaprajza néhány kattintással hozzáadható a hirdetéshez, ami a vevőknek is pontos és hiteles többletinformációt biztosít az ingatlanról. A budapesti panelek után az ingatlan.com a székesfehérvári és a kecskeméti panelek alaprajzait szerzi be és digitalizálja…”

Forrás:
Digitalizált adatbázis készült a budapesti panelekről; Világgazdaság; 2024. július 7.