Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarpolitikatársadalomterületfejlesztés

A versenyképes járások rendszere jó gondolat, de fájó az elvonás – mondta Cser-Palkovics András

Szerző: 2025. január 12.One Comment

„Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere és Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke után Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András is hangsúlyozta, hogy szükséges az önkormányzatok állami finanszírozási rendszerének áttekintése. A kormánypárti városvezető szerint a Versenyképes Járások Program gondolati alapjaiban és stratégiájában előremutató, de nem örül annak, hogy a városi bevételek elvonásával jár.

Nem csak az ellenzéki városvezetők látják a problémákat

Székesfehérvár kormánypárti polgármestere, Cser-Palkovics András a kormányzati elvonásokkal kapcsolatban leszögezte, nehéz feladat általánosságban beszélni az önkormányzatok költségvetéséről, mert egy-egy település méretei és adottságai is nagyban befolyásolják, hogy milyen évre készülhet az adott önkormányzat, ezért inkább a saját szemszögéből foglalkozik a kérdéssel.

Székesfehérváron évek óta igen jelentős tartalékkal tervezzük a költségvetést, ezen idén sem változtatunk, hiszen a 2025 sem ígérkezik könnyűnek. A 2020 óta bekövetkezett krízissorozat megmutatta ennek a hasznát és fontosságát – mondta Cser-Palkovics András az Indexnek. Kifejtette, hogy Székesfehérvár legnagyobb bevételét továbbra is a helyi iparűzési adó jelenti, ami nagyban függ a helyi gazdaság teljesítményétől. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fehérvári gazdaság mozgásait a város költségvetési lehetőségei is lekövetik. Számukra azonban pozitív hír, hogy a város gazdasága 2024-ben is növekedett, ebből fakadóan a város adóbevételei is emelkedtek. Ez segítséget nyújt a 2025. évi költségvetés tervezésekor.

Székesfehérváron nem kell adóemelésre számítaniuk a vállalkozásoknak

Gémesi György a gazdasági nehézségekkel kapcsolatban kifejtette, a legtöbb város adóemelésre kényszerül az újabb kormányzati elvonások miatt.
… Cser-Palkovics András, azonban nem szeretne adókat emelni, mert úgy látja, hogy az egyes iparágakban – különös tekintettel az autóiparra és építőiparra – Európa egészében tapasztalható bizonytalanságok vannak, ezért ők erre tekintettel a 2025-ös évre „különösen konzervatívan”, óvatosan terveznek. Jó hír a helyi gazdaság szereplőinek, hogy – egy a nagykereskedelmet érintő adóemelésen kívül – a helyi adómértékek nem emelkednek 2025-ben. Ezzel is segíteni szeretnénk a helyi vállalkozásokat

A versenyképes járások rendszere jó gondolat, de fájó az elvonás

A Versenyképes Járások Program lényege, hogy a helyi iparűzési adók 2025. évi többlete bekerül egy területfejlesztési alapba, amelyre pályázhatnak a járások. Ezzel a kormány azt akarja elérni, hogy szisztematikusabb fejlesztéspolitika valósulhasson meg az uniós források és a Magyar Falu Program forrásaival együtt. Cser-Palkovics András leszögezte, a versenyképes járások rendszere gondolati alapjaiban és stratégiájában előremutató, végre az agglomerációs, térségi gondolkodásmódot előtérbe helyező intézkedés. Ez ugyan rövid távon sajnos a növekmény egy részének elvonását jelenti, aminek nem örülünk, de a jövőben nagy előrelépést jelenthet, amennyiben 2026-tól már a szolidaritási hozzájárulás egy részéből töltődik fel az alap – vélekedett a székesfehérvári polgármester, aki szerint az általa felvázolt rendszer azt jelentené, hogy a befizetett szolidaritási hozzájárulás egy része vissza tud jönni abba a térségbe, ahonnan az származik.

A városvezető hozzátette, jelenleg még várják az alapra vonatkozó szabályozás részleteit, de örülnek annak, hogy az egyeztetések során több erre vonatkozó, az önkormányzatok által megfogalmazott javaslatot elfogadott a minisztérium. Hangsúlyozta, különösen fontos lenne az, hogy a fejlesztések mellett térségi szolgáltatásokra is fordítható legyen az alapból származó pénz.

Többet kellene segítenie az államnak az önkormányzati feladatok finanszírozásában

A polgármester-kollégák által felvetett problémák sok esetben nem vagy nemcsak a gazdaság mindenkori teljesítményétől függnek, hanem az önkormányzati rendszer állami finanszírozásától is. Amikor a gazdasági teljesítmény nem olyan erőteljes, különösképpen megnő ennek a jelentősége – jelentette ki Cser-Palkovics András. A kormánypárti városvezető szerint „biztosan szükséges volna az önkormányzatok állami finanszírozási rendszerének áttekintése, átgondolása”, akár úgy, hogy ahhoz megvizsgálják az adott települések méreteit és sajátos adottságait. Különösen fontos lenne, ha az önkormányzatok kiegészítő állami forrásokhoz juthatnának olyan területeken, mint a közösségi közlekedés, a közétkeztetés, a kulturális és szociális szektor, valamint a sportlétesítmények fenntartása – szögezte le a polgármester, aki elmondta, hogy Székesfehérvár 2025. évi költségvetésének tervezése még zajlik, az február közepén kerül a közgyűlés elé.”

Forrás:
Egy fideszes polgármester is felszólalt az önkormányzati bevételek kormányzati megcsapolása miatt; Budai Balázs; Index.hu; 2025. január 10.
Vesd össze:
Kemény év vár az önkormányzatokra; eGov Hírlevél