„1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) 12. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az e határozat hatálybalépésétől a Kit. 219. § (3) bekezdése szerinti időtartamra Dr. György Lászlót gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki.
2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében eljárva
a) a Kormány számára negyedévente makrogazdasági előrejelzést készít,
b) javaslatokat készít elő a gazdaságstratégia cél-, eszköz- és intézményrendszerére,
c) mikro-, kis- és középvállalkozásokra vonatkozó stratégiát, valamint az egyes ágazatok tekintetében iparfejlesztési stratégiát készít elő,
d) közreműködik az új közgazdasági gondolkodás elterjesztésében,
e) irányítja a Tanítsunk Magyarországért programot.
3. A kormánybiztos feladatkörével összefüggésben
a) a tevékenységével összefüggésben személyektől, szervezetektől – személyes adatnak nem minősülő – adatokat, információkat kérhet,
b) a feladatellátásához kapcsolódó dokumentumokba – a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően – betekinthet,
c) az érintett állami szervek vezetői részére intézkedés megtételét javasolhatja.4. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja.
5. A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezetében működő 5 fős titkárság segíti…”
Forrás:
1029/2025. (II. 24.) Korm. határozat a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól; Nemzeti Jogszabálytár