„Az alapellátás színvonala és elérhetősége meghatározó a populáció egészségi állapotában. A kétrészes közlemény az alapellátás rendszerváltás utáni fejlődését, jelenlegi problémáit és megoldási lehetőségeit veszi számba. Az első rész bemutatta a háziorvosi rendszer kódoltan növekvő hiányosságait és ennek kockázatait: az ellátási hiány mellett hasonlóan súlyos probléma az alapellátás szűkre szabott szakmai jogosultsága; a háziorvosi rendszer az elmúlt 30 évben nem követte arányosan az egészségügy általános szakmai-technológiai fejlődését, és orvosi munkára alapozott individuális tevékenység maradt; az alapellátás nem integrál elég szakellátási feladatot, és nem veszi igénybe a diplomás szakdolgozók segítségét. A második rész számba veszi a háziorvosi rendszer lehetséges fejlődési irányait, a felmerült modelleket, ezek előnyeit és hátrányait. Széles körű az a meggyőződés, hogy a háziorvosi rendszer jelen formájában már nem tartható fent, és ez nem is lenne korszerű. A tanulmányban felsorolt lehetőségek nem egymást kizáró (választandó) alternatívák, hanem párhuzamos megoldások, mert 5-10 éves távlatban az eltérő szervezeti formák együttélésére, egymásba átalakulására kell felkészülni. A tervezett találkozásokra alapozott, szűrés-gondozás központú működés kulcsa a kiterjesztett kompetenciájú ápolók alkalmazása. A kollektív tudás hasznosítása, a gazdaságos üzemméret kialakítása érdekében a diplomás szakdolgozókkal támogatott közösségi megoldásoké (csoportpraxis, praxisközösség) és a szakellátási tudást befogadó, telemedicinával támogatott alapellátásé a jövő.”
Forrás:
Alapellátás 2.1.: Terápiás javaslatok; Kincses Gyula; LEGE ARTIS MEDICINAE; 35 (4); 199-206 o.; 2025
