„Megkezdődik az amerikai kis moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi és jogi előkészítő munka – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a mai, kihívásokkal teli időszakban az energiaellátás biztonsága is veszélybe került a világ számos pontján, köztük Európában is, ahol több szállítási útvonal is megszűnt a politikai döntések következményeként, ennek nyomán pedig az egekbe szöktek az árak.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy a nagy erőművek mellett elkezdtek kis moduláris nukleáris reaktorokat fejleszteni, ezek ideálisak az olyan ipari térségek megbízható, olcsó és környezetkímélő energiaellátására, mint amilyen területek Magyarországon a nagy gyárépítésekkel és a rekordberuházásokkal létrejöttek.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy ennek a még fejlesztés alatt álló technológiának a világpiaci vezetői az amerikai vállalatok, így a Magyarországon egyébként is jelen lévő GE Vernova, amely technológiájának felhasználását Közép-Európában jogtulajdonosként egy lengyel cég, a Synthos Green Energy birtokolja. „Ilyen amerikai technológiával már zajlik egy kis nukleáris erőmű építése Kanadában, ahol a kanadai hatóságok megadták a létesítési engedélyt. Ez számunkra mindenképpen egy biztató, sőt megnyugtató jelzés” – fogalmazott.
Majd bejelentette, hogy a a Paks II. vállalatcsoporthoz tartozó, nukleáris technológiai fejlesztésekkel foglalkozó Hunatom megállapodást kötött a Synthos Green Energy-vel az amerikai technológia magyarországi bevezetésének előkészítéséről. „Ez a megállapodás arról szól, hogy ezen amerikai nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi, jogi előkészítő munkákat megkezdjük” – tudatta. Illetve hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jövőbeli növekedésének a megalapozásához szükség van a növekvő energiaigény biztos és olcsó kielégítésére. A miniszter aláhúzta, hogy egy Magyarország méretű ország esetében nem reális több nagy nukleáris erőmű egymás utáni építésében gondolkozni, azonban a kis méretű moduláris reaktorok jó megoldást jelenthetnek.
Robert Palladino, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője fontos mérföldkőnek nevezte a mostani megállapodás aláírását a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban.”
Forrás:
Amerikai atomerőművek magyarországi megvalósításáról beszélt Szijjártó Péter; Infostart / MTI; 2025. július 30.
Lásd még:
BWRX-300 | Nuclear | Hydrogen | Decarbonisation; Synthos Green Energy
ORLEN and Synthos Green Energy
Szkeptikus vélemény a Greenfo-tól
Small modular reactor; Wikipédia (angol)