„Megemelte a kormány a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretét: az eredeti Operatív Programban rögzített pénzügyi kerete terhére legfeljebb annak 129,2%-áig vállalható kötelezettség – áll a csütörtöki Magyar Közlönyben. A döntéshez csatolt mellékletekben több módosítás is akad, így például vízkészlet-gazdálkodás, vízháztartási szemléletű vízrendezésre 43,09 milliárd helyett már 73,91 milliárdot fordíthatnak, míg a Felső-Duna árvíz- és jéglevezető képességének javítására, a Szigetközi hullámtéri vízpótló-rendszer létesítményeinek hosszú időtávra is megfelelő átalakítására, fejlesztésére 40 milliárd forint helyett 10 milliárd forintot szánnak.
A mellékletben plusz tételként szerepel a Dél-Homokhátság ökológiai állapotának javítása, a bácskai területek vízpótlása I. ütemként, melyre 26,4 milliárd forintot írtak be, és 2026. II. negyedévére kalkulálták be az összeget. „A projekt célja a Duna–Tisza közi Homokhátság déli részének vízhiányos ökológiai állapotjavítása, helyreállítása” – írják azzal, hogy a fejlesztés megvalósulásával jelentősen javulnak Császártöltés, Kéleshalom és Jánoshalma térségének vízháztartási viszonyai. A projekt megvalósulása esetén a Mátételki-Kígyós-csatorna közvetlenül látja el a Mátételki tározót ökológiai vízzel, és a Kígyós-főcsatornán keresztül biztosítottá válik a Bácsalmási tározó vízpótlása, illetve a Kígyós-főcsatorna alsó szakaszának Natura 2000-es területtel érintett részeinek vízbiztosítása is.
7,7 milliárdot szánnak holtág revitalizációkra a Körösök mentén, Budapest XV. kerületében környezeti kár felszámolására 4,02 milliárdot szánnának, és ehhez a központi költségvetésből további 1,56 milliárdot csapnának hozzá. Villamosenergiahálózat-fejlesztésre a MAVIR Zrt. területén a megújuló energiatermelők hálózatra csatlakozását elősegítendő 18,00 milliárd forintot számolnának el.
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz forráskeretének 85 százaléka uniós forrás a Kohéziós Alap (KA), az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Igazságos Átmenet Alap támogatásával, míg 15 százaléka hazai forrás Magyarország költségvetésének támogatásával.”
Forrás:
26,4 milliárdot adna a kormány a kiszáradó Dél-Homokhátság vízháztartásának javítására a KEHOP Pluszból; Iván-Nagy Szilvia; Telex.hu; 32026. január 15.
Lásd még:
1005/2026. (I. 15.) Korm. határozat a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1527/2023. (XII. 1.) Korm. határozat módosításáról; Nemzeti Jogszabálytár
Háttér:
A teljes kiszáradás határán áll a Duna–Tisza közi Homokhátság, és valószínűleg menthetetlen; Telex.hu; 2025. április 16.