„A mesterséges intelligencia átalakítja a világot, és ezek a változások már az oktatási rendszert is elérték. Az oktatási tárca célja, hogy elsősorban a leendő pedagógusok tanulják meg használni ezeket az eszközöket, majd tapasztalataikat továbbadják a tanulóknak és az egyetemi hallgatóknak.
„Biztosítani fogunk 20 ezer licencet a ChatGPT speciális, oktatási célú EDU-verziójához” – jelentette be Tomáš Drucker oktatási miniszter.
A nagyszombati egyetem pedagógiai karának dékánja, Viera Peterková szerint ez egy olyan platform, „amely nem kész válaszokat ad, hanem kérdésfeltevésre és problémamegoldásra ösztönöz, és gondolkodásra készteti a felhasználót”.
Az iskolákban már most is érzékelhető, hogy a diákok sok esetben jobban eligazodnak a technológiák világában, mint maguk a pedagógusok. Ezen a helyzeten szeretnének változtatni, írja a tvnoviny.sk.
Ugyanakkor a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem (EUBA) kutatása arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia túlzott használata korlátozhatja a hallgatók kognitív képességeinek és kritikai gondolkodásának fejlődését. „A diákok elsősorban azért használják a mesterséges intelligencia eszközeit, hogy megkönnyítsék egyes feladataik elvégzését, mintegy rövidítésként. Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy ez a fajta használat gyakran – vagy legalábbis potenciálisan – ahhoz vezethet, hogy a hallgatók felhagynak az önálló, kreatív gondolkodással és problémamegoldással” – tette hozzá Michael Augustín, az EUBA nemzetközi kapcsolatok karának prodékánja.
Az oktatási minisztérium tervei szerint már a következő tanévtől az alap- és középiskolákban is bevezetnek olyan kötelező tantárgyakat, amelyek szorosan kapcsolódnak a mesterséges intelligenciához.”
Forrás:
Az oktatási minisztérium olyan kötelező tantárgyakat vezetne be, amelyek szorosan kapcsolódnak a mesterséges intelligenciához; Paraméter; Szlávik Cyntia; 2026. január 15.