„Feljelentést tettem egészségügyi miniszterként.
Az egészségügyben a közpénzek védelme, a betegek érdeke és az intézmények felelős működése nem lehet alku tárgya.
A mai napon feljelentést tettem a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A beadvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és a Medcenter Kft. közötti ügyben feltárt körülmények alapján készült.
Álláspontom szerint az ügyben olyan döntések és mulasztások történhettek, amelyek a kórháznak jelentős vagyoni hátrányt okozhattak.
Fontos hangsúlyozni: a büntetőjogi felelősség megállapítása a hatóságok és a bíróság feladata. Nekem miniszterként az a kötelességem, hogy ha közpénzt, betegellátást vagy állami intézményt érintő súlyos visszásság gyanúja merül fel, akkor megtegyem a szükséges jogi lépéseket.
Az egészségügyben minden forintnak a betegek gyógyulását, az ellátás biztonságát és az intézmények működését kell szolgálnia.
Nem lesz következmények nélküli, ha bárki a közvagyonnal felelőtlenül bánik.”
Forrás:
Dr. Hegedűs Zsolt bejegyzése; Facebook; 2026. július 4.
Az egész ügy hátteréhez, lásd:
Hűtlen kezelés gyanújával indul eljárás a Medcenter-ügyben – a több százmilliós tartozásból 14,5 milliárdos kockázat lett; Kun J. Viktória; eLitMed.hu; 2026. július 3.