Nem maga az összeg nagysága a figyelemre méltó, hanem az üzleti „modell”. A szingapúri kormány ezt a beruházást felhasználja arra is, hogy a távközlési szektor újraszervezze. A liberalizáció után általában a fizikai infrastruktúra a korábban is a birtokon belül lévő szolgáltató tulajdonában marad. Ez utóbbi természetesen nem szokott nagy hajlandóságot mutatni arra, hogy versenytársait olyan feltételekkel engedje a saját hálózatára, hogy az számára kellemetlen versenyt eredményezzen. Ezt a helyzetet a nyílt hozzáférés (open access) megvalósításával szokás megváltoztatni. Vagyis a fizikai infrastruktúrát birtokló cég kiskereskedelmi részlege nincs kivételezett helyzetben (szabályozási megoldás), vagy teljesen elválik a fizikai infrastruktúra birtoklása, üzemeltetése és a távközlési szolgáltatások nyújtása. A cikk kifejezetten utal arra, hogy Szingapúr az európai tapasztalatokat veszi át, de hozzátehette volna Ausztráliát és Új-Zélandot is. Nálunk sajnos ez ismeretlen fogalom, viszont mindenkinek számos kedves ötlete van, hogy ehelyett mit kellene csinálni… Csak zárójelben jegyzem meg, ha már nálunk sajnálatosan ismeretlen fogalmakról beszélünk, hogy a nyílt hozzáférésnek van egy másik jelentése is, a tudományos munkák megjelentetésénél használják. Azt jelenti, hogy a tudomány által felhalmozott eredményekhez mindenki szabadon hozzáférhet (a szerzőknek kell fizetni a megjelenésért). Pedig az egész mozgalom, mert már az, alapdokumentumát Budapesti Kezdeményezésnek hívják (az Open Society Institute volt az egyik kezdeményező).
Forrás:
Singapore Gets Wired for Speed, New York Times, 2010. június 14.
Lásd még: A szingapúri üzemeltető webhelye
