informatikatávközlés

Megjelentek az Európai Unió IKT-kutatási pályázatai

Szerző: 2010. október 7.No Comments

“Az Európai Bizottság a mai napon tette közzé eddigi csaknem legnagyobb összköltségvetésű IKT-kutatási (információs és kommunikációs technológiák) pályázati felhívásait, melyek kifizetése az uniós kutatási keretprogramok felhasználásával történik majd. A bejelentést az IKT-kutatással és ‑innovációval foglalkozó legjelentősebb európai esemény, az „IKT 2010 – Digitally driven” rendezvény keretében tették meg, és a kiírás keretében 2011 folyamán összesen 780 millió euró értékű projekttámogatás lesz pályázható. Az említett források egyebek mellett a következő területek kutatási tevékenységeit hivatottak előmozdítani: a jövő internete, robotika, intelligens és beágyazott rendszerek, fotonika, az energiahatékonyságot javító IKT-k, valamint egészség és jólét az idősödő társadalomban. Az európai digitális menetrendben (ld. IP/10/581, MEMO/10/199 és MEMO/10/200) a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 2013-ig évi 20%-kal fogja növelni az IKT-val kapcsolatos kutatás-fejlesztésre szánt költségvetést…A 7. IKT-felhívás keretében projekttámogatásért pályázók lehetnek akár európai, akár nem európai egyetemek, kutatóközpontok, kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok és egyéb szervezetek. A pályázatok benyújtási határideje 2011. január 18., melyet követően a pályázókat független szakértői testületek bírálják el és rangsorolják a benyújtott pályázat minősége alapján.”

Forrás:
Digitális menetrend: Az Európai Bizottság 780 millió euróval ösztönzi a stratégiai IKT-kutatásokat, Európai Bizottság, 2010. szeptember 28.