közigazgatás: magyar

Ötszörös a túljelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programra

Szerző: 2010. október 29.No Comments

“Több mint 1450-en jelentkeztek a kormány által ősszel meghirdetett Magyar Közigazgatási Ösztöndíj-programra, amelyben összesen 300 fiatal vehet részt. A pályázók közül szakmai bizottság választja ki azokat, akik öt-öt hónapos szakmai gyakorlatot szerezhetnek előbb egy külföldi uniós tagállamban, aztán Magyarországon.
A meghallgatások október 14-e óta tartanak. A szóbeli interjún a jelentkezők elsőként egy angolnyelvi szintfelmérésen, majd egy magyar nyelvű személyes kompetenciamérésen vesznek részt. A legfőbb értékelési szempont a jelentkező motivációja, hogy mennyire elkötelezett a közigazgatási pályával kapcsolatban, milyen szakmai érdeklődése és milyen elképzelései vannak a karrierjéről, illetve milyen személyes kompetenciákkal bír. A pályázatok összesítéséből kiderül, hogy a jelentkezők egyötöde szívesen dolgozna a jövő év elsejétől felálló budapesti és a megyei kormányhivatalokban. Háromszázan a jelentkezők közül már jelenleg is rendelkeznek tisztviselői státusszal, az ösztöndíjra ugyanis nemcsak frissen végzettek, hanem már jelenleg a közigazgatásban dolgozó fiatal diplomások is pályázhattak. A meghallgatások november végén zárulnak.
A kormány a szeptemberben tartott első Kormányzati Karrierexpón hirdette meg a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programot. A 300 nyertes pályázó január elsején kezdheti meg gyakorlatát egy külföldi közigazgatási intézményben, majd a hazai közigazgatásban. A résztvevőknek egy e-learning-képzést is teljesíteniük kell, mielőtt megkezdik kormánytisztviselői karrierjüket. A jelentkezők vállalják, hogy legalább 2-3 évig a hazai közigazgatásban maradnak, és a külföldön megszerzett tudásukat itthon kamatoztatják. “

Forrás:
Ötszörös a túljelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programra, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2010. október 29.