Molnár Szilárd (Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület) cikke
Néhány hónapja hunyt el nagyon kedves volt tanárom, egyetemi professzorom. Nála felvételiztem, nála végeztem a szakirányt, a Facebookon is kapcsolatban voltunk. Az elmúlt hetekben volt a születésnapja, amit a közösségi site – egyik szolgáltatásaként – jelzett is az ismerősöknek. Mondanom sem kell, annak ellenére, hogy sajnos a tanár úr már nincs köztünk, több jókívánság érkezett az oldalra.
Vajon hányan gondoltunk már bele abba, hogy ha holnap elüt egy busz, mi lesz a digitális térben tárolt adatainkkal, hozzáféréseinkkel, jelszavainkkal, felhasználóneveinkkel, és az így csak általunk elérhető szolgáltatásokkal, családi fotókkal, számlaszámokkal, e-mailekkel?
10 évvel ezelőtt ez még nem volt probléma, hiszen mindennek volt papír változata, de ma már egyre nagyobb a digitális lábnyomunk, aminek a fizikai lét utáni mivoltáról igen kevés elképzelésünk van.
Jó tudni róla, vannak már cégek, akik éves díjért digitális széfet biztosítanak számunkra, ahol tárolhatjuk jelszavainkat, bejelentkezési információinkat. Ehhez egy digitális végrendelettel hozzáengedhetünk valakit, aki szükség esetén hozzájuthat ezekhez az információkhoz. Ezt általában kiegészíti egy e-mailes szolgáltatás is: a felhasználó rendszeresen értesítést kap a cégtől, hogy jelezzen vissza, életben van-e még. Ha nem érkezik válasz a többszöri, a végén már könyörgő levelekre, akkor az előre megadott neveknek elküldi a cég az értesítést a rossz hírről, illetve azokat az információkat – bankszámlaszámokat, hozzáférési információkat –, amiket megadtunk tárolás céljára.
A nagyobb közösségi oldalaknál is van már lehetőség arra, hogy ha egy felhasználó meghal, akkor letiltható az oldal további szerkesztése, így az már csak emlékhelyként funkcionál tovább.
A jelenség azért is érdemel figyelmet, mert elképesztő mértékben növekednek a rólunk szóló, a hozzánk köthető, a személyazonosításra alkalmas elektronikus információk, így gyakorlatilag képtelenség kontrollálni, ki, milyen adatokkal és az azokból levonható következtetésekkel, információkkal rendelkezik rólunk. Ez pedig alapvetően befolyásolja az emberek egymás közötti kommunikációját, hiszen nem tudjuk a másikról, hogy milyen mértékben is vagyunk kiszolgáltatva neki.
Természetesen mindez felvetődik az állami és piaci szervezetek, intézmények által rólunk nyilvántartott adataival kapcsolatban is. A javasolt megoldások egy részét annak a jognak a biztosítása jelentené, amely az elektronikus adatok és fájlok általunk meghatározott idő után történő automatikus és kötelező törlését biztosítaná. Ez megjelenhet az információs önrendelkezési jogban: az információs helyzetben kiszolgáltatottabb félnek (mondjuk az állammal vagy a közszolgáltatóval szemben az állampolgárnak) jogokat kell biztosítani arra vonatkozóan, hogy rendelkezhessen a róla szóló információk szolgáltató általi tárolási időtartamáról.
Ez az elem tovább bővítené az információs önrendelkezési jog aktív elemét, amellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság már 1991-ben (15/1991. (IV. 13.) AB határozat) hozott egy határozatot: nem csak a személyes adatok harmadik személytől való oltalmát kell biztosítani, hanem az ezen adatok alapján ránk vonatkoztatható következtetések, információk védelmét is. Azaz ezekről is mi dönthessük el, mások felhasználhatják-e, viszont új elemként a felhasználás idejéről is rendelkeznünk kellene, hiszen mi lesz az adatokkal, ha meghalunk, és mi már nem tudunk a rólunk tárolt információkról, adatokról nyilatkozni?
