közigazgatási informatika

Mobiltelefonok használata Magyarországon

Szerző: 2011. április 6.No Comments

„Az állam jól tükrözi az állampolgárok hozzáállását, és Magyarországon a közigazgatás is lassan mozdult rá a hordozható eszközök piacára. Távolról elérhető, érdemi telefonos ügyintézésre van szükség – mondta Fekete Gábor, a Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium munkatársa, miután elismerte, hogy az elmúlt 11 évben megjelent állami stratégiák nagyon silányak voltak. Például az esetek nagy részében csak azt vizsgálták, hogy az ügyintézésen mennyit spórolhatnak, azt viszont már nem, hogy az állampolgárnak mennyi ideig tart elintéznie az ügyét. Fekete Gábor azt mondta, a Széll Kálmán terv célja, hogy a hivatal és az ügyfél szempontjából is javuljon az ügyintézés hatékonysága.

Egy konkrét is megemlített Fekete Gábor, a mobillal támogatott közterület-felügyeletet. A közigazgatás sokszor nem tud helyi információkat begyűjteni, belterületen például nehéz megtalálni a parlagfüves telkeket és az illegális szemétlerakókat. Ebben nagy segítséget nyújthatnak az állampolgárok, csak azt kell megoldani, hogy ha egy esetet tizenhárman jelentenek, akkor az illetékes hatóság felismerje, hogy csak egyetlen ügyet kell kezelnie. A másik fontos cél pedig az lenne, hogy az állampolgári inputokra gyorsan reagáljanak, tehát ne a parlagfű virágzása után két hónappal kezdjenek kaszáltatni, hanem azonnal.”

Forrás:
Lassan rámozdultunk a mobilitásra, Tóth Balázs, Index.hu, 2011. április 6.