közigazgatás: magyar

Navracsics Tibor: fordulópont a megyék életében az idei esztendő

Szerző: 2011. május 15.No Comments

„A megyék életében is fontos fordulópont lehet az idei év: ismét megerősödnek, intézményeket kapnak, s hatáskörök szempontjából is erősebbé válhatnak – mondta Navracsics Tibor szombaton, Fehérvárcsurgón a Fejér megyei megyenap keretében tartott ünnepi közgyűlésen.A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hozzátette: az elmúlt húsz évben sokan vitatták a megyék közjogosultságát, sőt kísérletet is tettek felszámolásukra. Azt mondták, hogy idejétmúlt területi egységről van szó, van sokkal modernebb, Európa-konformabb: a régió.

Bebizonyosodott, hogy “társadalommérnökséggel nem lehet mindent elérni, hiszen a társadalommérnökség és az így létrehozott politikai intézmények nem tudnak valóságos identitást adni az intézményeknek” – fejtette ki a politikus.

Ha az intézmények mögött nincs identitás, ha a polgárok nem érzik úgy, hogy az intézmény az övék, akkor ezek az intézmények nem tudnak működni. „Így halt meg Magyarországon a regionalizáció, s így születtek újjá a megyék tavaly óta” – tette hozzá Navracsics Tibor.

„Bevallott célunk az, hogy rehabilitáljuk a megyéket, oda helyezzük vissza az intézményeket, ahol a polgárok azt nyilvántartják, ahol a polgárok közösségi identitásának egy szelete megtalálható” – fogalmazott a politikus.

Mint mondta, fordulópont az idei év ezért is, mert hatáskörök szempontjából is megerősödnek a megyék. Miután január elsejétől létrejöttek a kormányhivatalok, ismét van államigazgatási megyénk, ismét megteremtettük azt az egységes és integrált intézményrendszert, amely nemcsak hatékony működést, polgárbarát ügyintézést biztosít, hanem újabb támaszt jelent nemzeti identitásunkhoz, nemzeti öntudatunkhoz és a regionális, megyei öntudatunkhoz is – jelentette ki Navracsics Tibor.”

Forrás:
Navracsics Tibor: fordulópont a megyék életében az idei esztendő, Kormány.hu, 2011. május 15.