Gödöllőn ülésezett az EU közigazgatásért felelős főigazgatók európai hálózata, az EUPAN

„A magyar uniós elnökség szervezésében csütörtöktől péntekig rendezték meg Gödöllőn az EU közigazgatásért felelős főigazgatók európai hálózatának, az EUPAN-nak az 56. találkozóját, amelyen a Szakszervezetek Nemzeti és Európai Közigazgatási Delegációjának (TUNED) képviselői is részt vettek. A EUPAN figyelmének középpontjában a gazdasági válság közszolgálatra gyakorolt hatásainak felmérése és az erre adandó válaszok kidolgozása áll.

Farkas Krisztina, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási stratégiáért felelős helyettes államtitkára irányította a magyar elnökség munkaprogramját, és elnökölte az azt értékelő gödöllői találkozót, ahol a zárónyilatkozatot egyhangúlag elfogadták. Az eseményen minden résztvevő kiemelte az egész féléves munka eredményességét és annak sikeres lezárását.

A magyar elnökség az elmúlt hónapokban öt szakértői szintű találkozót szervezett szakmai programjának megvalósítása érdekében. A munkaprogramot elsősorban a spanyol-belga-magyar elnökségi trió másfél évre szóló Középtávú Prioritásai határozták meg, de Magyarországnak az unió soros elnökeként befolyása volt a félév tematikájának kialakítására, kiegészítésére. A magyar elnökség képviseletében, hazai és külföldi szakértők bevonásával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mélyreható szakmai programot valósított meg, amely szorosan összekapcsolódott a nemrég meghirdetett Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program tervezésével. Ennek részeként megvizsgálták a kormányzati munka eredményességét leíró mérőszámokat, az ügyfél-elégedettség mérésének gyakorlati alkalmazásait,a köztisztviselői életpálya elemeit az európai jó gyakorlatokkal annak érdekében, hogy a közszféra újra egy vonzó karrierút képét mutassa.

A találkozó zárásaként – a hagyományoknak megfelelően – Magyarország átadta az európai közigazgatás együttműködését szimbolizáló EUPAN ezüst csengettyűt a lengyel elnökség számára. Farkas Krisztina beszédében kiemelte: ez egy történelmi pillanat Európa életében, hiszen az ezer éves lengyel-magyar barátság jegyében folytatódik a magyar elnökség munkája és eredményeinek továbbvitele – tudatta közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.”

Forrás:
Gödöllőn ülésezett az EU közigazgatásért felelős főigazgatók európai hálózata, az EUPAN, OrientPress, 2011. június 25.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.