Skip to main content

Találat: uniós elnökség

A magyar uniós elnökség nehéz feladata: a versenyképességi fordulat

„Miután a sürgető külpolitikai kérdéseket lerendezték, az uniós állam- és kormányfők gazdasági ügyekkel folytatták a csúcstalálkozójukat csütörtökön. Az Európai Tanács ülésének második napján a fő napirendi pont az a reformcsomag volt, amit Enrico Letta volt olasz miniszterelnök vezetésével raktak össze. „Nem a Biblia”, csak egy eszközkészlet „sok-sok lehetőséggel, amelyek közül választhatnak” – jellemezte a szerzője a közel 150 oldalas dokumentumot. Az ötletek között van, amin már gyakorlatilag dolgoznak. Ilyen például a védelmi ipar felpörgetése és a tőkepiaci unió is. Utóbbi arról szól,...

Részletek

Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita

„„Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita” – emelte ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az első alkalommal megrendezett Kohéziós Csúcstalálkozón (Cohesion Summit 2024), amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Szent László Kápolnájában rendeztek meg április 18-án. A konferencia a kohéziós politika jövőjével foglalkozó 2024. februári uniós jelentéséből valamint Enrico Letta volt olasz miniszterelnök a kohéziós politikáról és az egységes piac jövőjéről szóló vizsgálatából származó tanulságokat is figyelembe véve, olyan kulcsfontosságú területekre tért ki,...

Részletek

A magyar uniós elnökség keretében a KSH az Európai Statisztikai Rendszer alapjainak megújításához kíván hozzájárulni

„2024 második felében Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának elnökségét, és ez alatt a hat hónap alatt a Központi Statisztikai Hivatal fog elnökölni a tanács statisztikai munkacsoportjában. A magyar elnökség tervezett munkaprogramja a korábbi elnökségek által elért eredményekre fog épülni, egyik meghatározó eleme az Európai Statisztikai Rendszer jövőbeli célkitűzéseinek kialakítása lehet. Az Európai Statisztikai Rendszer (ESR) célja, hogy uniós szinten az összehasonlítható statisztikák előállítását segítse elő. Tagjai az uniós tagországok nemzeti statisztikai hivatalai, az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat), valamint az...

Részletek

Magyarországon egyeztetett az EU Katonai Bizottságának elnöke

„Magyarországon egyeztetett az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke csütörtökön. A Honvédelmi Minisztérium budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a látogatás a magyar EU-elnökség katonai programja nyitányának tekinthető. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a magyar EU-elnökség katonai prioritásait ismertetve közölte, hogy támogatni kell az EU Stratégiai Iránytű programot a válságmenedzsment, a katonai képességek és a védelmi ipar fejlesztése terén. Magyarország és a Magyar Honvédség számára továbbra is kiemelt helyen szerepel a Nyugat-Balkán helyzete, a magyar szerepvállalás hűen tükrözi ezt. Idén az EUFOR Althea...

Részletek

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a magyar uniós elnökség fő feladatairól

„A közelgő európai parlamenti választások miatt az Európai Unió júliusban fél évre hivatalba lépő magyar soros elnökségének egyik legfontosabb feladata lesz, hogy az unióban biztosítsa az intézményi tevékenység folytonosságát és azt, hogy az EU az intézményi átmenet időszakában is reagálni tudjon az előtte álló kihívásokra – jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Fileleftérosz című ciprusi lapban megjelent interjúban. A miniszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében közölte, hogy az interjút ciprusi útján adta a lapnak. Elmondta, hogy az elnökségi előkészületek jegyében igyekszik...

Részletek

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az európai ipar újjáépítésének feltételeiről tárgyalt Thierry Bretonnal

„Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon – a magyar Európai Uniós soros elnökségre való felkészülés jegyében – megbeszélést folytatott Thierry Breton belső piacért felelős európai biztossal Brüsszelben. A miniszter kiemelte: Magyarország célja az egységes piac és az ipar fejlesztése, az ipari értékláncok erősítése, a beszállítói láncok rövidítése, valamint a digitalizáció és modernizációs törekvések támogatása. Ezek mellett további cél a kkv szektor támogatása, egy nemzetközileg is versenyképes pénzügyi szolgáltatói szektor elősegítése, valamint a munkaerő tartalékok hatékony mobilizálása. A magyar elnökség egyik prioritása...

Részletek

Felkészülés a sikeres magyar uniós elnökségre: folyamatos a stáb felkészítése

„Az Európai Unió Tanácsa elnökségi feladatainak ellátása egy 13 és fél évente visszatérő, az adott tagállam számára mindig jelentős felelősséget és lehetőséget is jelentő alkalom. Hazánk, legutóbb – és egyben történelme során először – 2011-ben látta el ezt a feladatot. A soron következő EU-elnökség fél éves időszaka alatt, Magyarországnak nagy szerepe lesz az Európai Unió politikai irányításában, a nemzetközi szervezetekkel, illetve harmadik országokkal való egyeztetések, tárgyalások során továbbá, az Európai Unió Tanácsa működtetésében és képviseletében más uniós intézményekkel. Hatással lesz a Tanács...

Részletek

Harmadik társadalmi konzultáció a 2024-es magyar EU-elnökség fókuszpontjairól: a versenyképesség erősítése

„ 2024. július 1. és december 31. között Magyarország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete rendezvénysorozatot indított annak érdekében, hogy tájékoztassa a civil szervezeteket, egyetemeket és egyéb érdekelt partnereket a magyar EU-elnökség céljairól, és széles körű párbeszédre kínáljon lehetőséget az elnökség fókuszpontjairól. Az első társadalmi konzultációra 2023. szeptember 22-én került sor. Itt Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és Kovács Zoltán kormánybiztos adott tájékoztatást a spanyol-belga-magyar trió elnökség prioritásairól,...

Részletek

Mennyire lesz zöld a belga soros elnökség?

„Belgium 2024. január 1-jén ambiciózus zöld átállási mandátummal vette át az EU Tanácsának soros elnöki pozícióját, ugyanakkor 2023 májusában a belga miniszterelnök fokozatosságra intett a különböző új szabályozások alkalmazásában, jobbára szüneteltetést javasolva a területen. Belgium miniszterelnöke, Alexander De Croo 2023 májusában csatlakozott Emmanuel Macron francia elnök azon kijelentéséhez, miszerint az új európai klímavédelmi szabályozások bevezetését addig kellene szüneteltetni, míg zajlik a már érvényben lévő jogszabályok igazságos végrehajtása. Macron mindezt a „zöld ipar” terv bemutatása kapcsán közölte, hangsúlyozva az újraiparosítás, a munkahelyek védelme, a folyamatosan...

Részletek

A belga elnökség gazdasági és kereskedelmi prioritásai

„A soros uniós elnökséget betöltő Belgium az EU belső piacának és ipari jövőjének megerősítésén kíván dolgozni, folytatni fogja a tőkepiaci unió és az energiaunió kiteljesítésére irányuló munkát. Az elnökség hangsúlyozza a köz- és magánberuházások jelentőségét, továbbá az EU belső és külső politikái közötti koherenciára fog összpontosítani. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét 2024 januárjától június végéig Belgium tölti be. A tisztséget a spanyol elnökségtől vette át és a magyar elnökségnek fogja átadni júliusban. A soros elnökség programja a spanyol–belga–magyar elnökségi trió programját...

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5