közigazgatás: magyar

Adóbevételek és az önkormányzatok átszervezése

Szerző: 2011. október 13.No Comments

„Jövőre a helyben szabadon felhasználható személyi jövedelemadó maradékát is elvonja az állam az önkormányzatoktól, de ezen felül más adónemekkel is megkurtíthatja a helyhatóságokat – értesült a hvg.hu több forrásból is. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint zavarok keletkezhetnek a települések működésében.

Az önkormányzatiság egyik alappillérét szüntetheti meg az Orbán-kormány jövőre, ha a személyi jövedelemadók maradékát is elvonja a helyhatóságoktól. A hvg.hu több forrásból származó értesülései szerint ugyanis éppen erre készül a kabinet, ráadásul nem csak az szja, a helyi iparűzési adó (hipa) egy része, hanem a gépjárműadó is „ugorhat” a települések büdzséjéből.

Ezzel húszéves folyamat zárulhat le: a rendszerváltás „idilljében”, az önkormányzati törvény elfogadásakor ugyanis a személyi jövedelemadó teljes összegét átengedték a helyhatóságoknak. Igaz, ez az állapot mindössze egyetlen évig tartott, mint a Helyi Obszervatórium Intézet összesítéséből kiderül, már 1991-ben felére csökkentették az arányt, majd még szintén az Antall-kormány 30 százalékra vágta vissza a helyben, szabadon felhasználható részt.

Elolvadó helyi pénzek
A Horn-kabinet idején alakult ki az a rendszer, hogy az átengedett összegek egy részét a kormány már „pántlikázta”, vagyis megszabta, mire lehet fordítani. Igaz, a szabadon felhasználható rész még így is 20 százalék maradt a ciklus végére (1995-ben még 29 volt), amit az első Orbán-kabinet egy huszárvágással negyedére vitt le. Medgyessy Péter kormánya ezt emelte tízre, majd 2007-ben alakult ki a máig érvényes 8 százalékos arány. Információink szerint ez veszne el jövőre teljesen.

Az általunk megkeresett városvezetők szerint mindenképpen problémás lesz a változás a számukra. „Egyelőre én is csak informális csatornákon értesültem arról, hogy van ilyen elképzelés, ezért a konkrétumok nélkül nehéz kommentálni. Ha az állam átveszi a közoktatást az önkormányzatoktól, akkor ahhoz finanszírozás is kell, márpedig erre nem látok más forrást, mint amit az önkormányzatoktól vonnak el, és a legreálisabbnak én is az szja még szabadon felhasználható 8 százalékát látom – mondta a hvg.hu-nak Gémesi György, gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Üdültetési alosztály?
A polgármester szerint ugyanakkor mér rengeteg tisztázatlan ügy van az egész önkormányzati reformmal kapcsolatban: „Kérdés, hogy mi lesz például a sporttal vagy a kultúrával. Vannak az alapoktatáshoz is köthető sportfeladatok, ezeket hogy viszi el az állam, mit hagy helyben, mi lesz ennek a finanszírozásával, mi lesz például azzal a mintegy 15-20 milliárd forinttal, amit most saját büdzséből fordítanak sportfinanszírozásra a helyhatóságok?”. Ugyanígy a kultúra esetében is nehéz szétválasztani, hiszen vannak állami, megyei fenntartású színházak, és vannak az önkormányzatok számára kötelezően előírt kulturális feladatok. „Nagyon remélem, hogy a jövő héten már többet tudunk majd” – mondta végül Gémesi György.

Egy megyei jogú város fideszes vezetője a hvg.hu-nak – az arányokat érzékeltetendő – elmondta: ők a helyi iparűzési adóból, telekadóból, gépjárműadóból, valamint építményadóból jutnak bevételhez, az idegenforgalmi adó elhanyagolható, ellentétben a személyi jövedelemadó helyben maradó nyolc százalékával. Ezek együtt ugyanis a település bevételeinek csaknem a felét jelentik. Ráadásul a saját bevételekből pótolják ki az állami normatívákat is, melyek évek óta folyamatosan csökkennek, és a közoktatásban már a tényleges költségek felét sem érik el. Egy jobb helyzetben lévő város esetében – mint a cikkünkben is szereplő két település – a helyben maradó 8 százaléknyi szja a költségvetés 12-14 százalékát is elérheti.

Ugyanakkor a név nélkül nyilatkozó városvezető szerint is rengeteg probléma lehet még a finanszírozásban, ha az állam „viszi a közoktatást”: „Nálunk például van ifjúsági tábor, nagy sportteleppel, oda járnak a gyerekek sportolni, nyáron pedig nyaralni. Ha a kormányhivatal átveszi az iskoláinkat, ki fogja megszervezni a tömegsportot, az üdültetést? Létrehoznak egy ’üdültetési alosztályt’ a hivatalon belül?” – tette fel a kérdést. Az biztos, hogy ha az állam például teljes egészében a központi büdzséből finanszírozza az oktatást, és a most hátrányos helyzetű iskolák színvonalát emelni szeretné – szabad forrás híján – ezt csak úgy teheti meg, ha a többitől elvon. “Ennek a politikai árát meg kell fizetni” – nyilatkozta Pokorni Zoltán a hvg.hu-nak még szeptemberben.”

Forrás:
HVG.hu, Kósa Nadrás, 2011. október 12.