„A számítástechnika történetével foglalkozó amerikai Computer History Museum hétfőn nyitotta meg az Apple nemrég elhunyt alapítója előtt tisztelgő kiállítását Steve Jobs: a garázstól a világ legértékesebb vállalatáig címmel.
A virtuális tárlatra összegyűjtötték a múzeum anyagából a Steve Jobsszal kapcsolatos fontos dokumentumokat, illetve több régi, érdekes filmfelvételt is beszereztek. Különösen izgalmas egy 22 perces, 1980-ban készül felvétel, amelyben Jobs az Apple korai időszakáról beszél, és ahol előadásában megemlíti, hogy valójában eredetileg csak azért raktak össze maguknak Steve Wozniakkal egy számítógépet, mivel nem volt annyi pénzük, hogy megvegyenek egyet – azt el sem tudták képzelni, hogy mi lesz ebből később.”
Forrás:
Steve Jobs-emlékkiállítás nyílt az internetes múzeumban, Dajkó Pál, IT café, 2011. december 8.