Skip to main content
közigazgatás: magyar

Járások: a Fidesz-KDNP frakcióülésén felvetettek miatt további egyeztetések lesznek

Szerző: 2012. február 13.No Comments

„A Fidesz-KDNP egri frakcióülésén felmerült kérdések miatt még további egyeztetésekre van szükség a járások ügyében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a kormánypárti képviselőcsoport között – közölte a KIM hétfőn az MTI érdeklődésére.

Az MTI azzal a kérdéssel kereste meg a tárcát, hogy a járásokról szóló törvényjavaslat-csomag múlt hétre tervezett parlamenti benyújtása miért nem történt meg.

Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár egy múlt keddi sajtóbeszélgetésen ugyanis azt mondta, a tervek szerint február 10-ig az Országgyűlés elé kerül a 2013. január 1-jén létrejövő járások kialakításával összefüggő első törvényjavaslat-csomag, amely várhatóan több mint nyolcvan jogszabály módosítását tartalmazza majd.

A járások témája azonban a Fidesz-KDNP Egerben tartott, évadnyitó frakcióülésén is téma volt, és Lázár János Fidesz-frakcióvezető beszámolója szerint nagy vita volt a kérdésben. A vita középpontjában Budapest volt – jelezte múlt pénteki sajtótájékoztatóján a politikus, közölve: Láng Zsolt, a parlament önkormányzati bizottságának fideszes elnöke, II. kerületi polgármester vezetésével egyeztetés kezdődik arról, hogy a járáshatárok és a fővárosi kerületek hogyan viszonyulnak majd egymáshoz. A vidéki észrevételeket pedig Kósa Lajos Fidesz-alelnök, debreceni polgármester és Rácz Róbert fideszes parlamenti képviselő, hajdú-bihari kormánymegbízott vezetésével mérik fel. Lázár János már akkor megjegyezte, hogy így újabb egyeztetési körre lehet számítani, ugyanis a jelenleg tervezett körzethatároknak nagy a kritikája a frakcióban.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy mikor kerülhet a járásokról szóló javaslat a parlament elé.

A járások – vagyis az állam legkisebb területi államigazgatási egységeinek – kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során több mint 750 javaslat érkezett. Ezek közül több száz irányult arra, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon, illetve eltérő járási székhely kialakítására.”

Forrás:
Járások – KIM: a Fidesz-KDNP frakcióülésén felvetettek miatt további egyeztetések lesznek, Vas Népe, 2012. február 13.