Skip to main content
közigazgatás: magyar

A magyar közigazgatás újra fejlődésnek indult

Szerző: 2012. február 24.augusztus 3rd, 2012No Comments

„Ma már látjuk, hogy a magyar közigazgatás újra fejlődésnek indult, ezt támasztja alá az is, hogy a mai nappal másodszor indul el a MKÖ Program – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, a program megnyitóján.

Navracsics Tibor köszöntőjében azt mondta: az esemény örömteli voltát a nyerteseken túl azok érezhetik át, akik tavaly is jelen voltak. Amikor két évvel ezelőtt eldöntötték, hogy lesz egy, a közigazgatással foglalkozó minisztérium is, reménykedtek annak sikerességében – idézte fel a miniszter, majd hozzátette: ma már láthatják, hogy a magyar közigazgatás újra fejlődésnek indult.

A cél az volt, hogy a magyar államot úgy újítsák meg, hogy az a nemzeti érdekeket, a „Jó Állam” kialakítását szolgálja – húzta alá a tárcavezető. Vissza kell adni a magyar államnak azt a rangot, hogy a közösséget szolgálja és a közösség jövőjével foglalkozzon – fogalmazott.

Navracsics Tibor leszögezte: a közigazgatás megújításának stratégiai jelentőségű része a MKÖ Program. A résztvevő fiatalok magas szintű idegennyelv-ismerettel rendelkeznek, hazai és európai uniós szakmai tapasztalatokra tesznek szert, a megszerzett tudást pedig itthon kamatoztatják majd – mondta a miniszter, majd hozzátette, nagy szükség van rájuk.

Gál András Levente kormánybiztos a fiataloknak azt tanácsolta, hogy „kötelező irodalomként” tanulmányozzák az Alaptörvényt, a Magyary-programot, illetve a befogadó minisztérium szervezeti rendszerét.

Háttér:
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012. március 1-jén második alkalommal indítja el a 2011-ben elsőként meghirdetett Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programot, melyet közel 250 fiatal diplomás teljesített sikeresen, akik ennek eredményeképpen ez év elejétől a hazai közigazgatásban dolgoznak. A Programot végzettek között volt 24 roma származású, illetve 22, már korábban is valamely közigazgatási intézmény munkatársaként dolgozó fiatal.

Az ösztöndíjprogram célja, hogy a hazai közigazgatásnak megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, mind hazai, mind külföldi közigazgatási tapasztalattal egyaránt rendelkező utánpótlást biztosítson.

Az MKÖ Programra 700-an jelentkeztek. Közülük került ki az a szerencsés 150 fiatal, akik megkezdhetik munkájukat valamely hazai minisztériumban vagy háttérintézménynél. A Programba 35 év alatti, magyar állampolgárságú, felsőfokú végzettséggel, valamint tárgyalóképes angol vagy német, vagy francia nyelvtudással rendelkező fiatalok jelentkezését várták. A kiválasztást a Nemzeti Közigazgatási Intézet szakértő munkatársai végezték egy többfordulós kiválasztási folyamatban, melynek része volt egy motivációs interjú, AC (assessment center) és egy idegen nyelvi szintfelmérés. A kiválasztásnál szempont volt az adott jelentkező közszolgálati munka iránti elkötelezettsége és rátermettsége, idegen nyelv ismeretének szintje, valamint a minisztériumok és más fogadóintézmények középtávú munkaerő igénye.

A Programban résztvevő ösztöndíjasok 2012. március 1-től december 31-ig egy 10 hónapos gyakorlatot teljesítenek, ebből 8 hónapot a hazai közigazgatás egyik intézményében, 2 hónapot pedig külföldön, egy európai uniós ország minisztériumában vagy más közigazgatási intézményében. A külföldi programszakaszra szeptember és október hónapokban kerül sor, a novembert és decembert ismét a hazai fogadóhelyükön töltik az ösztöndíjasok, akik szakmai fejlődését a program teljes ideje alatt mentorok segítik, ezen kívül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében közigazgatási alapismereti képzésen és készségfejlesztő tréningeken is részt vehetnek az ösztöndíjasok.

A program eredményes teljesítése esetén a közigazgatás lehetőséget biztosít a kormánytisztviselői karrier megkezdésére.
228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról
Az MKÖ Program honlapja: www.kozigosztondij.gov.hu

Forrás:
Március elsejétől ismét indul a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2012. február 24.