Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Mégis folytatódik a Tisztaszoftver-program

Szerző: 2012. február 24.No Comments

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arról tájékoztatta az Indexet, hogy sikerült megállapodniuk a Microsofttal a Tisztaszoftver program további sorsáról. Bár konkrét szerződést még nem írtak alá, az elvi megállapodás megszületett, így további egy évig még biztosan maradhatnak a Windowsok a közoktatásban. A pontos részletekről későbbre ígértek tájékoztatást. A Microsoft kérdésünkre elmondta, örömükre szolgál, hogy 2012-ben is megfelelő súllyal vehet részt a magyar oktatási rendszer munkájának támogatásában.

A cég korábbi közleménye szerint a cég vezetése és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már január óta tárgyal a Tisztaszoftver-programról. Korábban az NFM csak annyit közölt a program weboldalán, hogy a licencszerződés március elsején lejár, ezért az iskoláknak vissza kell váltaniuk a korábbi frissítési alapra, vagy pedig egyéb, nyílt forrású megoldásra. Egy kormányhatározat is született az ügyben, amely megerősítette, hogy megszűnik az együttműködés a két fél között.

Milliárdos üzlet
A Tisztaszoftver program nemcsak egy, az ország informatikai infrastruktúráját alapvetően befolyásoló szerződéscsomag, hanem milliárdos üzlet is egyben. Fogadtatása sosem volt egyértelmű. Először még az előző Orbán-kormány állapodott meg licencekről a Microsofttal: 2001-ben a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága kötött három évre szóló szerződést a vállalattal. Az akkori Campus szerződés alapján az összes felsőoktatásban tanuló és oktató licencelhetett Windowst munkahelyi, illetve otthoni gépeire is.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint Microsoft szoftverei 2010-ben 1,5 milliárd, 2011-ben 1,13 milliárd forintba kerültek. Az elmúlt tíz évben az állam közel 12 milliárd forintot fizetett ki erre a célra…

Konkrétan a Tisztaszoftver programot 2004-ben indította el az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, ekkor a már meglévő Campus meghosszabbítása mellett megkötötték a School szerződést is, amely a középiskoláknak biztosított – bizonyos feltételek, korlátozások mellett – Microsoft-szoftvereket.

2007-ben is megújították a Microsoftot monopolhelyzetbe hozó szerződést. Akkor Hiller István kulturális miniszter látványosan lobbizott az amerikai cég mellett, többek között ennek köszönhetően tömegek csatlakoztak a céggel kötött állami szerződések meghosszabbítása elleni tiltakozó akcióhoz. A tiltakozók szerint a pályázati kírás az olyan feltételekkel, mint a 20 éves piaci tapasztalat, vagy több milliárdos forgalom, a Microsoftot hozta helyzetbe.”

Forrás:
Mégis folytatódik a Tisztaszoftver-program, Index.hu, 2012. február 24.