„Csodálatos gyógyulását követően Mary Baker Eddy (1821-1910) úgy érezte, másokhoz is el kell juttatnia az általa felismert üzenetet: a (Szentírásból származó) szavak erejével való gyógyítás a keresztényeknek alap-feladata és kötelessége.
1876-ban megalapította az első közösséget (Christian Scientists Association) majd 1879-ben, Bostonban vált bejegyzett és világhódító útra induló vallássá a „Krisztus egyháza, mint tudományos intézmény” (The Church of Christ, Scientist). A betegsége leküzdéséből energiát merítő, hányatott sorsú asszony kiváló szervezőnek és remek „médiamunkásnak” bizonyult: az új felekezet néhány évtized alatt több mint 70 országba jutott el, számtalan hívet szerzett, elsősorban annak köszönhetően, hogy nagy példányszámban megjelenő újságok és folyóiratok segítettek a tanítások terjesztésében. (Különösen ismertté ezek közül az 1908-ban indult legendás Christian Science Monitor lett).
Mivel a második világháború után a közösség fogyatkozásnak indult, az egykori sikerekre emlékezve az egyház a televíziótól remélt áttörést. Számos kísérletet tettek egy elektronikus médiabirodalom felépítésére, de rendkívül sokat vesztettek rajta, és az egész egyház csőd-közeli állapotba került. A tagság még nagyobb ütemben kezdett fogyatkozni, ezért megkezdték a szervezet karcsúsítását, evvel összefüggésben az addig felhalmozott ingatlanvagyon nagy részétől is meg kellett szabadulni. Így került kalapács alá a San Francisco-ban, 1921-ben épült, a Golden Gate híd és Park elegáns környezetében, a Fulston Road 300 alatt álló hatalmas templomuk is.
Amikor kiderült, hogy az épület eladó, a timpanont tartó impozáns oszlopok erős nyugtalanságot keltettek az 1996 óta (a közelben) működő non-profit Internet Archive vezetőiben. Mintha a logójukat erről a klasszikus bejáratról mintázták volna. Micsoda nagyszerű dolog volna az intézményt beköltöztetni az évek óta üresen álló falak közé.
Számos támogató és a városi önkormányzat segítségével az álom valósággá vált, 2009-ben az Alapítvány megvásárolta az épületet. Ma két hatalmas szerver áll a hatalmas, boltíves egykori szentélytartóban, másik négy egy belső helyiségben, ezek szolgálják ki az Archívum impozáns forgalmát (2 millió ember használja naponta fel-és letöltésre). Ha szemben állunk a ruhásszekrénnyi masinákkal (amelyek amúgy fűtik is a hatalmas belteret), a pixeles fényfelvillanásokon keresztül valós időben becsülhetőek és érzékelhetőek az online történések.
Akit érdekel az Alapítvány működése, kezdje az ismerkedést a mintaszerű Wikipedia-szócikkekkel (az angol sokkal részletesebb, mint a magyar, és többet tudunk meg belőle, mint az Alapítvány Web-oldaláról).
Hat országban, 29 „társult helyszínen”, 150 ember dolgozik főállásban folyamatosan az állomány gyarapításán, számos önkéntessel kiegészülve (most átlagban napi négy terabájt adatot „visznek be”). Kezdetben csak „magát az Internetet” archiválták, a meg-megújuló Web-oldalak világát, hogy a megszűnt, valamint az állandóan frissülő és a folyamatosan átalakuló honlapokról visszakereshető történeti pillanatfelvételek is készülhessenek. Ez az Időgép (Wayback Machine), amin naponta félmillió keresést végeznek. (Mára már akkorára hízott a Web-archívum, hogy csak erős programozási ismeretekkel rendelkezők tudják jól használni, nagy erőkkel dolgoznak tehát azon, hogy felhasználóbarát, könnyen kezelhető felületeken lehessen hozzáférni ehhez az irdatlan adattömeghez).
Amikor azonban kiderült, hogy az Internet „tartalma” voltaképpen a rögzíthető emberi tudás minden formája, azóta a könyvek, mozgóképek, televíziós adások, zenei anyagok és minden más a célkeresztbe került, ami a digitális univerzum részévé válva az Interneten keresztül megosztható műfaj. Más digitális könyvtárakkal és gyűjteményekkel szemben a magas minőség, az azonnali és korlátozásmentes megoszthatóság a cél. (Emiatt egyre nagyobb gondot okoz az „élethosszig tartó file-formátum menedzsment” (lifelong file format management). A legrégebbi mozgóképeiket már hat alkalommal kellett az újabb formátumoknak megfelelően konvertálni, ez nagyjából egy hónapos munkája egy hatalmas kapacitású számítógépes klaszternek). A friss kiadások hozzáférhetővé tételéhez most épül ki az e-book-kölcsönzési modelljük. Csakis nagyban képesek gondolkodni: a kaliforniai Richmondban létrehozott konténer-alapú könyvraktárban előbb-utóbb minden valaha megjelent könyvből egy példányt szeretnének tárolni (most 2 millió könyvvel egy nagyobb egyetemi könyvtár méretét érik el). Most még csak 60 televízió adását veszik fel nap mint nap, de a cél az, hogy előbb-utóbb valamennyi TV-adást rögzíteni tudják – és akkor még a különgyűjteményekről nem is ejtettünk szót.
De mindenképpen beszélni kell befejezésül az Internet Archívum alapítójáról, megálmodójáról és örökké nyugtalan fejlesztőjéről, Brewster Kahle-ról. A templomban és a hozzá tartozó, szertartásosan berendezett olvasóteremben ugyanis, ahol egykor Mary Baker Eddy tanításait prédikálták, most az Internet-kultúra valódi vizionáriusának szavai zengenek. A szerzői jogok hamis (a kiadói profit-érdekekre a szerzők érdekeinél is érzékenyebb, a megosztásban rejlő tudásgyarapításra pedig teljességgel érzéketlen) prófétáival szemben lépésről lépésre kibontakozik egy nagy formátumú evangelista arcképe, aki már most megkerülhetetlen, ha mértékünk a Corpus Digitale, az emberiség digitálisan tárolt és hozzáférhető öröksége.”
Forrás:
Az Internet-kultúra templomáról, Z. Karvalics László, IT Business, 2012. március 13.
One Comment