Skip to main content
jogközigazgatási informatika

Szeptember végén indulna az e-bíróság

Szerző: 2012. május 10.No Comments

„Olcsóbb és gyorsabb, azaz összességében hatékonyabb lesz az igazságszolgáltatás, működése pedig átláthatóbbá válik az elektronikus ügyfélkapcsolatok fejlesztésével – közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön az MTI-vel annak kapcsán, hogy a hivatalban szakmai napon mutatták be bíráknak, ügyvédeknek, szakembereknek a szeptember végén üzembe álló új rendszert.

Handó Tünde elmondta, az OBH egyik kiemelt célkitűzése a hatékonyabb igazságszolgáltatás kialakítása, olyan informatikai alkalmazások létrehozása és bevezetése, amelyek csökkentik a bíróságok adminisztrációs terheit és gyorsítják az ítélkezést. A digitális technika csökkenti a területi egyenlőtlenségeket és az állampolgárok számára az ország minden pontján hasonló színvonalú, gyors és megbízható bírósági ügyintézést tesz lehetővé – tette hozzá.

Az EU és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósuló projekt megteremti a lehetőséget a bíróságok számára az elektronikusan érkező dokumentumok fogadására és felhasználására, így egyszerűbbé válik az állampolgárok számára az ügyintézés, jelentősen kiszélesednek a bírósági eljárásokban részt vevő emberek és szervek elektronikus kapcsolattartási lehetőségei, továbbá áttekinthetőbbé válik az ítélkezési gyakorlat a bírák, az ügyészek, az ügyvédek, a kutatók, az érdeklődők és a jogkereső állampolgárok számára – jegyezte meg az OBH elnöke.

Péntek László, a Fővárosi Törvényszék büntető kollégiumának vezetőhelyettese, a projekt operatív bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: az új rendszer segítségével internetes felületen polgári és büntetőeljárásban is lehet majd joghatályos beadványokat intézni a bírósághoz, de a kapcsolattartás kétirányú lesz, a bíróság is intézhet majd a jogkereső állampolgárhoz elektronikus formában felhívást vagy akár idézést.

Mint kifejtette, az ügyfelek polgári perben a többi között keresetet, beadványokat, indítványokat, igazolási kérelmeket nyújthatnak be az elektronikus rendszereken keresztül, de büntetőperben is folyhat ilyen módon az eljárási jogok egy részének gyakorlása. Az internetes felület némileg hasonlít majd az adóhatóságnál már megszokotthoz, megfelelő űrlapokat kell kiválasztani, azok kitöltését segíti majd a rendszer, így vélhetően nagyságrendileg csökken a hibás beadványok és az ezzel összefüggő hiánypótlások száma.

Péntek László kiemelte: ez az egyik olyan következménye a rendszernek, amellyel sok pénzt, munkaerőt és időt lehet megtakarítani. Precízebb, gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb lesz az ügymenet – tette hozzá a szakember.

Úgy véli, ha bebizonyosodik, hogy megtakarítást, hatékonyságnövekedést eredményez az új rendszer, akkor minden szereplő érdekelt lesz annak továbbfejlesztésében, egyre újabb és újabb eljárásokra lehet kiterjeszteni az elektronikus ügyfélkapcsolati formákat, például az elektronikus aláírás bekapcsolásával, illetve a büntetőeljárásokban a nyomozati iratok elektronikus úton való továbbításával, vagy a robotzsaru rendszeréhez való kapcsolódással. Ha működőképes, akkor előbb vagy utóbb, de lesz rá forrás – közölte Péntek László.

A szakember arra is felhívta a figyelmet: a bírósági eljárások rengeteg papírt emésztenek fel, ezek legalább egy részének kiváltása az elektronikus rendszerrel nemcsak költség-, idő- és energiamegtakarítást eredményez, de környezetkímélő is. 2009-es adatok szerint mintegy 50 millió oldalt fénymásoltak, nyomtattak az ország bíróságain összesen. Az új rendszer bevezetése nyomán ez akár a harmadával is csökkenhet, ami önmagában sok tízmilliós megtakarítást jelenthet minden évben. Egy postafordulta a bíró és az ügyfél között legalább nyolc napot vesz igénybe, egyes számítások szerint szintén 2009-ben az iratok postán történő továbbítása összesen mintegy 15 ezer napot emésztett el, ami jelentősen csökkenhet, ezzel egyenes arányban gyorsítva az eljárásokat. Hozzátette: a megtakarítás mértéke függ attól, hogy az ügyfelek mennyire veszik igénybe az új megoldásokat, de az nyilvánvaló, hogy még évekig számolni kell az elektronikus és a papíralapú rendszer párhuzamos együttélésére.

Az új rendszernek szeptember 30-ra működnie kell, az informatikai fejlesztést a Synergon RI Kft., az ügyvitel szervezését a Koping-Datorg Kft. vállalta a márciusban megkötött szerződésekben. Az idei év még inkább csak amolyan próbaüzemnek tekinthető és igazából jövőre várható a rendszer teljes felfutása.

Péntek László elmondta azt is: a rendszer részeként létrejön egy elektronikus dokumentumtár, amelyben az egyes eljárások iratai egy helyen lesznek összegyűjtve, a teljes peranyag egy lemezen átvehető lesz, és évtizedek múlva is könnyedén hozzáférhetnek az ügyfelek. Ebben a dokumentumtárban megtörténik majd egyes iratok, elsősorban határozatok anonimizálása – a személyes adatok törlése –, azok így alkalmassá válnak a közzétételre, több szempontú keresési rendszerekkel való kutathatóságra, ami elengedhetetlen a különféle tudományos vizsgálatokhoz, illetve a nyilvánosság biztosításához.

A projekt beindításának előkészítését 2010-ben még a bíróság saját költségvetéséből gazdálkodták ki, majd egy sikeres uniós pályázat nyomán már az EU és a magyar állam forrásaiból lehet bruttó 400 millió forintot fordítani az új rendszer kiépítésére. A szakember hozzátette: a bíráknak nem lesz szükségük komolyabb továbbképzésre a rendszer használatához, hiszen az a jelenleg használt bírósági programokhoz illeszkedik. Ugyanakkor sajátos módon az elmúlt két évtizedben a büntetés-végrehajtásban, a közigazgatásban, a rendőrségen, a bíróságon és azon belül is, a cégbíróságokon más és más üzleti körök kaptak állami megrendelést az elektronikus ügyviteli rendszerek kiépítésére, ezért az új bírósági rendszernél ügyelni kell majd arra, hogy az kompatibilis legyen a többi állami szerv rendszereivel.”

Forrás:
Szeptember végén indulna az e-bíróság, HVG.hu/MTI, 2012. május 10.