gazdaságinformatika

Az üzleti analitikai megoldások hazai piaca jól teljesít

Szerző: 2012. május 21.No Comments

„A piacelemző adatai alapján a BI-megoldások hazai piacán a szállítók 2011-ben 20,29 millió dollár bevételt értek el, ami 4,3 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi árbevételhez képest (lásd a diagramon). Nagyságrendjét tekintve a bővülés mértéke megfelelt a várakozásoknak, az éves szintű növekedés üteme azonban – amely 2010-ben még 4,7 százalék volt – csökkenést mutat.

– A hazánkban működő nagyvállalatok fejlesztései a kiépült rendszerek bővítésére irányulnak, miután ebben a szegmensben már évekkel ezelőtt megvalósultak a zöldmezős BI-beruházások – mondta Fauszt Gábor, az IDC Hungary vezető elemzője. – A rendkívül nagy adatvagyonnal bíró, azt aktívan elemző távközlési cégek például a lekérdező és adatvizualizációs eszközök terén fejlesztenek, olyan megoldásokat vezetnek be, amelyek megkönnyítik az adatbányászatot, az üzleti stratégia formálásához szükséges, releváns információk kinyerését.

Az állami intézkedések hatása
Ugyanez elmondható a bankszektorról is, amely az utóbbi néhány évben jelentős változásokon ment keresztül. A BI-megoldások ma már fontos szerephez jutnak a hitelbírálat folyamatában, a kockázatok kezelésében, az adóslisták összeállításában, az ügyfélérték megállapításában. A szektor szereplői igyekeznek elkerülni a pénzügyi válság kirobbanása előtt elkövetett hibákat, és ehhez az üzleti intelligenciát hívják segítségül.

A távközlési szektorban korán ismeretessé vált, hogy a negyedik mobilszolgáltató tulajdonosaként az állam belép a piacra. A meglévő szolgáltatók többek között üzleti analitikai eszköztáruk továbbfejlesztésével is reagáltak a fejleményre.

– Az új mobilszolgáltató megjelenése idén és jövőre nagyon kedvező módon befolyásolhatja a BI-költés alakulását a távközlési szektorban – mutatott rá az elemző. – Ha az új szereplő közbeszerzésre kötelezett lesz, akkor a hosszabb átfutás miatt a beruházások a jövő évre csúszhatnak. Ebben az esetben a BI-piac idei teljesítménye gyengébb, a jövő évi azonban annál erősebb lehet.

– A hazai kkv-k köre egy–másfél évtizede használ ERP-rendszereket, amelyekben az évek során rengeteg adatot rögzítettek, de hosszú időn át viszonylag kevés gondot fordítottak az adatvagyon hasznosítására – fejtette ki Fauszt Gábor. – A 2008 végétől kibontakozó gazdasági válság esetükben is vízválasztónak bizonyult. Azóta a kkv-k is arra törekednek, hogy ügyfél- és partnerkörüket BI-eszközök segítségével szegmentálják, például a fizetési fegyelem alapján határozzák meg, hogy ki milyen feltételekkel vásárolhat termékeikből. Az üzleti intelligencia a tervezés folyamatában is kezdi háttérbe szorítani a vezetői megérzést, ma már a modellezés gyakorlatával is találkozunk ebben a szegmensben. A szállítók számára további lehetőséget jelent, hogy a kkv-k mind élénkebben érdeklődnek az okostelefonokon és tableteken elérhető BI-eszközök iránt.

Az év vége felé esedékes, hogy a nyilvános felhőben szolgáltatásként elérhető üzleti alkalmazások, ERP- és CRM-rendszerek BI-funkciókkal bővülnek. Ennek piaci hatása azonban leghamarabb jövőre mutatkozhat meg a kkv-szegmensben.

– Mindennek alapján arra számítunk, hogy az üzleti analitikai megoldások hazai piaca idén 1,6, jövőre 2,6 százalékkal bővülhet – adott előrejelzést az elemző. – A növekedés üteme várhatóan az azt követő években is gyorsulni fog, így 2016-ra ismét 4 százalék fölé kapaszkodhat.”

Forrás:
A jég hátán, Kis Endre, Computerworld, 2012. április 24.