Skip to main content
gazdaságtávközlés

A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak

Szerző: 2012. május 29.No Comments

„A közeljövőben a pénzügyi tranzakcióink is mobilizálódnak, így a bankkártyás fizetési mód idővel eltűnhet a piacról. Az NFC technológia küszöbön álló térhódításával a mobiltelefon lehet a pénztárcánk, ami magasabb felhasználói élmény mellett gyökeresen megváltoztathatja majd fizetési szokásainkat is.

Magyarország az elsők között indíthatja el a mobil NFC technológián alapuló szolgáltatásokat, a kereskedelmi bevezetés hazai sikeréhez pedig a Magyar Mobiltárca Szövetség szerint minden tényező adott. A szervezet reményei szerint a mobiltárca áttörést, evolúciós ugrást hozhat: nagyban visszaszoríthatja a készpénzforgalmat és leegyszerűsítheti a kiskereskedelmi tranzakciókat is.

Kimutatások szerint a bankkártyák számának emelkedése 2008 óta megállt és a hitelkártyák mennyisége pedig jelentősen, 25 százalékkal, mintegy 600 ezer darabbal csökkent. Hazánkban 0,9 darab bankkártya jut egy főre, amely elmarad az európai 1,4-es átlaghoz képest. Ezzel szemben a mobiltelefon-penetráció már 2007-ben elérte a 100 százalékot, ami azt jelenti, hogy minden magyar állampolgárra egy mobilkészülék jutott.

„A három hazai nagy mobilszolgáltató jelenleg együttesen mintegy 11 millió aktív SIM kártyával rendelkezik. A mobiltelefon a mindennapok elengedhetetlen kelléke lett és hamarosan a pénztárcánk tartalma is beköltözhet a készülékbe” – nyilatkozta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke.

A kényelmi szempontok mellett számos üzleti és környezetvédelmi érv szól a mobiltárca mellett. Az NFC képes készülék csökkentheti a készpénzhasználatot és kiválthatja a pénztárcákban lapuló plasztikkártyákat is. A tranzakciók sokkal kényelmesebbek és gyorsabbak lesznek, így a felhasználók időt, a piaci szereplők pedig energiát spórolnak meg. A különböző hűség- és törzsvásárlói kártyák, jutalompontok és kuponok pedig különböző alkalmazások formájában kerülhetnek a mobiltelefonokba. A biztonsági elem a SIM kártya, amelyet eleve egyedi, személyes kód véd meg az illetéktelen használattól.

Az idei évben 200 millió NFC képes mobiltelefon kerül forgalomba, 2013-ra pedig ez a szám már a 300 milliós mennyiséget is elérheti. A kritikus tömeg ugyanakkor az elfogadói oldalon is szükséges ahhoz, hogy a technológiában rejlő hatalmas potenciált a piaci szereplők kihasználhassák. A mobiltárca ugyanakkor a fizetésen túl még ezernyi innovációt kínál. Az NFC technológiában, az érintésmentes kommunikációban rejlő lehetőségek kihasználása csak az alkalmazásfejlesztők fantáziáján múlik.”

Forrás:
NFC: elsők közt itthon válthatja le a bankkártyákat, HVG.hu, 2012. május 22.