Skip to main content
jogművelődés

A Német Kalózpárt változásokat ígér a szerzői jogban

Szerző: 2012. május 29.No Comments

„Nyílt vitát kezdeményezett a szerzői jog reformjáról a Német Kalózpárt. Azt szeretnék, hogy az alkotók, a szerzői jogok tulajdonosai és a felhasználók közösen alakítsák ki az új modellt.

„Nagyon komolyan vesszük a szerzők aggályait és félelmeit, ezért szeretnénk jogaik újraszabályozásáról tárgyalni” – jelentette ki Daniel Neumann, a párt szerzői jogi programjának egyik készítője. A tervek alapján először több vitairatot hoznak majd nyilvánosságra, majd júniusban Berlinben rendeznek egy fórumot. A cél egy olyan szabad és önálló szerzői jog kialakítása, amely képes megfelelni a jövő kihívásainak is, ugyanakkor emellett a felhasználóknak is megfelel.

A Német Kalózpárt már nyilvánosságra hozta a tíz legfontosabb javaslatát. Ezek a következők: a szerzők halála után legfeljebb tíz évig lehetnének védettek az adott művek és a szerzői jogok tulajdonosaival szemben erősítenék a szerzők és alkotók jogait. Az utóbbihoz tartozik, hogy az exkluzív felhasználási jogokat legfeljebb 25 évre kaphatná meg bármelyik kiadó, utána minden jog visszaszállna a szerzőre.

A közoktatási intézmények esetében minden szerzői jogdíjat eltörölnének, szabadon lehetne másolni a különböző alkotásokat. Ide kapcsolódik, hogy a könyvtárakban is szabadon lehetne archiválni az egyes köteteket, újságokat és más sajtótermékeket. Szabályoznák továbbá, hogy mindenkinek joga van magáncélra másolatot készíteni az általa megvásárolt könyvekről, CD- és DVD-lemezekről. Megkönnyítenék a feldolgozások elkészítését, a másolásvédelmi megoldásokat nyugdíjaznák.

A szerzők nagyobb beleszólási jogot kapnának műveik felhasználásával kapcsolatban, így adott esetben hatékonyabban léphetnének fel a jogtulajdonosokkal, vagyis általában a kiadókkal szemben. A nem haszonszerzés céljából folytatott fájlcserélés nem minősülne bűncselekménynek. Új üzleti modelleket is kidolgoznának, kihasználnák a már létező rendszerekben (mikrofizetési rendszerek, crowdfounding stb.) és az ötlet szintjén felmerült megoldásokban (kulturális átalánydíj) rejlő lehetőségeket. Minden esetben biztosítanák ugyanakkor az adatvédelmet. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban leállítanák a magánszemélyek ellen indított hadjáratot, hiszen a felhasználókat partnernek kell tekinteni és nem bűnözőknek. A szerzői jognak egy olyan korszerű rendszernek kell lennie, ami nem korlátozza, hanem elősegíti a kreatív tartalomalkotást és -használatot.

Bernd Schlömer, a Német Kalózpárt vezetője úgy nyilatkozott: fontos, hogy a művészek és a szerzők a jövőben is megéljenek a termékeikből és az általuk létrehozott alkotásokból. A cél tehát nem az ő ellehetetlenítésük, hanem egy korrekt, mindenki igényeit figyelembe vevő rendszer létrehozása.”

Forrás:
A Német Kalózpárt változásokat ígér a szerzői jogban, 2012. május 23.