informatika

Linuxot is futtat a Microsoft felhője

Szerző: 2012. június 11.No Comments

Infrastruktúraszolgáltatás Windows és Linux számára
Redmond kezdetben kimondottan platformfelhőként képzelte el az Azure-t, alkalmazásfejlesztőket célozva, azonban a vállalatnak idővel rá kellett döbbennie, hogy talán túlságosan is előreszaladt, a piacon az infrastruktúraszolgáltatások iránt még nagyobb is a kereslet. Utóbbi kisebb szemléletbeli váltást követel meg a felhasználók részéről, főleg ha egyébként is virtualizálták a szervereiket. Ráadásul a felhasználható technológiákat tekintve is kevesebb kötöttséggel jár egy infrastruktúrafelhő, amelyen az ügyfelek változatos szoftverstackeket futtathatnak. A nyilvános felhők által megcélzott ügyfélkör körében pedig nagy népszerűségnek örvendenek a nem-Microsoft technológiák, amelyek számára az Azure nem túl vonzó (igaz, futtathatók PHP, Java Python és Ruby alkalmazások is).

Az egyre szaporodó infrastruktúrafelhők (pl. Amazon, HP, RackSpace) népszerűségét látva végül a Microsoft úgy határozott, az Azure szolgáltatáskínálatát “lefelé” kiterjesztve beindítja a saját IaaS-át, amelyen nem csak a különféle Windows-verziók, hanem Linuxok is támogatottak – egyes szervezetek állítólag az Azure használatának feltételéül szabták meg a Linux támogatását. A tegnapi bejelentés szerint a Windows Server 2008 és 2008 R2 mellett támogatott a Windows Server 2012 RC, a Linux-disztribúciók közül pedig az OpenSUSE 12,1, a SUSE Linux Enterprise Server 11 SP2, a CentOS 6.2 és az Ubuntu Linux 12.04 LTS.

A virtuális gépekkel együtt megjelent a virtuális hálózat is.A szolgáltatás lehetőséget az az ügyfelek számára saját hálózati topológia építésére a felhőben, amelyet VPN-en keresztül összekapcsolhatnak a helyi erőforrásaikkal. Az ügyfél teljes ellenőrzést gyakorol saját virtuális hálózata felett, akár IP-címtartományokat rendelhet a virtuális gépekhez vagy saját DNS-t is megadhat. A helyi adatközponttal az összeköttetést IPSEC biztosítja, így egyszerűvé válik akár meglevő alkalmazások migrációja az Azure-re, akár extra kapacitás igénybe vétele például csúcsterhelés esetén. Létrehozhatók olyan hibrid alkalmazások is, amelyek bizonyos komponensei helyben, mások pedig a felhőben futnak.

Weboldalak, webalkalmazások ingyen
A statikus webkiszolgálás klasszikusan nem tartozik a cloudok erősségei közé, a Microsoft azonban a weboldalakat és webalkalmazásokat is szeretné saját felhőjében látni, még akkor is, ha nyílt forrású technológián (WordPress, Joomla!, Drupal, DotNetNuke, Umbraco) alapulnak. Az Azure új szolgáltatása a Web Sites, amely .NET, Node.js és PHP weboldalak otthona lehet, ezekhez SQL Database (korábbi nevén SQL Azure) agy MySQL adatbázis használható, utóbbit a ClearDB biztosítja a Microsoft platformfelhőjében. A vállalat szerint az elkészült weboldalakat ugyanúgy lehet az Azure-re publikálni mint eddig, akár FTP hozzáférés is lehetséges, emellett megvalósították az integrációt a Gittel és a Team Foundation Service-szel, illetve a Microsoft WebMatrixszel.

A 2012. júniusi Windows Azure SDK már tartalmazza azokat a fejlesztői eszközöket, amelyek az új szolgáltatásokat használó alkalmazások fejlesztéséhez szükségesek. A frissítés kibővített Java-, PHP- és .NET-támogatást biztosít, és a fejlesztők már a Python nyelvet is használhatják. Az Azure SDK teljes mértékben támogatja a Windows és Mac operációs rendszereken történő fejlesztést is…”

Forrás:
Linuxot is futtat a Microsoft felhője, Bodnár Ádám, Computerworld, 2012. június 8.
Now Available: New Services and Enhancements to Windows Azure, Windows Azure, MSDN blog, 2012. június 7.
Microsoft welcomes Linux to the Azure cloud, Ars Technica, 2012. június