Skip to main content
informatikaközigazgatási informatikatávközlés

Állami mobilkészülődés – interjú Kalmár Istvánnal

Szerző: 2012. június 28.július 3rd, 2012No Comments

„Piaci alapon működik majd az új, állami mobilcég, a digitális cselekvési terv is halad, néha döcögve, s rengeteg, EU alapú kormányzati ikt-projekt jön.

– Ön legalább három sapkát hord, de a NAV-osra most nem vagyunk kíváncsiak. Mit tud olvasóinknak mondani a nemzeti mobilszolgáltató elnökeként? Megéri-e egy negyedik, ráadásul állami mobilos cég elindítása a telített piacon?
– Sokszor teszik fel ezt a kérdést, sokan úgy tálalják, mintha közpénzeket herdálnánk erre a célra. Jelentem, az MPVI Mobil Zrt. nem közpénzből jött létre, hanem három nyereséges állami vállalat adta össze rá a pénzt. Mind a Magyar Villamos Művek, mind az MFB Invest, mind pedig a Magyar Posta azért döntött a beruházás mellett, mert az számukra előnyös, pozitívan hathat más tevékenységükre is. Érdekes, nem faggatják erről a három meglévő mobilszolgáltatót, pedig egyikben-másikban szintén található állami tulajdon, adott esetben elég nagy, ráadásul külföldi államé. A most elindítandó magyar társaság a piac törvényei szerint fog működni. A különadó is érinteni fogja, mint a többieket.

– Hol tart a szervezetépítés? Amikor tavasszal a sajtónyilvánosság elé léptek, önről lehetett tudni, hogy az igazgatótanács elnöke, ismert volt az is, hogy kik a tanács tagjai. Azóta került vezérigazgató is?
– Hogyne, Schmidt Pál, a Magyar Posta korábbi vezérigazgatója személyében. Betöltötték a legfontosabb menedzsmentposztokat is. A technikai tervezést már az előtársaság fázisban elvégeztük, így időben, 2012 decemberében el tudjuk kezdeni a sugárzást saját hálózaton Budapest központi részén. Ez a Nagykörút, a Hungária körút, a Margit körút és a Krisztina körút határolta területet jelenti. Készül a kiírás a technológiai partner választására. Eddig négy cég jelezte, hogy részt akar venni a tenderen. Aki jól ismeri a magyar, az európai, sőt a dél-amerikai távközlési piacot, az nagy valószínűséggel helyesen tudja megtippelni az indulókat.

– Az MVM és a Posta is kiterjedt infrastruktúrával rendelkezik. Ezt figyelembe vették a tervezéskor?
– Igen. A konstrukció lényege, hogy a szóban forgó nyereséges állami vállalatok kihasználják a szinergiákat. Ide tartozik többek között az MVM alaphálózata, a Posta értékesítési hálózata, illetve szakmai múltjából fakadó tudása.

– Akkor most váltsunk sapkát, kérem vegye föl az NHIT-elnöki fejfedőt. Mit gondol például a digitális cselekvési terv előrehaladásáról?
– Úgy gondolom, hogy minden kezdeményezés átfogó stratégiára épül. A cselekvési terv jó alapot nyújt. A lényeg, hogy Magyarországon azonos irányba fejlődjön az informatikai és a távközlési ipar. Ami ennek a sikerességét illeti, vannak jó és kevésbé jó tapasztalataim ebben a kormányzati ciklusban.

– Tudna példát mondani erre is, arra is?
– Hátráltatja a projekt saját megvalósítását, és fékezi a teljes projekt egységének érvényesülését, hogy az egységes elképzelések egyes szeletei külön-külön valósulnak meg. Nagy eredmény viszont, hogy végre sikerült a közigazgatási eljárási törvényt a talpára állítani, s a végrehajtási rendeletek kibocsátásával elhárultak az akadályok a gyakorlati alkalmazás elől is. A nagy rendszerek, a NAV, az egészségügyi ellátórendszerek, az Államkincstár stb. működőképesek maradtak a kedvezőtlen gazdasági környezetben is. Mi, akik benne élünk ezekben a rendszerekben, tudjuk, hogy mekkora teljesítmény ez minimális forrásokkal.

– A piac szeretettel lovagol azon, hogy késnek az EU-finanszírozású, kormányzati informatikai projektek. Ön is ilyen vészterhesnek látja a helyzetet?
– A kormány többször próbálta gyorsítani a folyamatokat. Szerintem olyan infrastruktúrát, eljárási rendet örököltünk a korábbi ciklusból, amelyhez kezdetben a jelenlegi kormány is tartotta magát abban a hitben, hogy azt az EU írja elő. Ez azonban nem minden esetben van így. Reményeim szerint rövidesen felgyorsulnak a folyamatok, ezt két kormányhatározat, illetve módosítás is igyekszik biztosítani. Sok projektnek folyik az előkészítése, s úgy vélem, sok fog egyszerre elindulni. Ez viszont felveti azt a kérdést, hogy ezt a sok projektet be is lehet-e fejezni határidőre?

Kalmár István szakmai pályája:
– villamosmérnöki végzettség
– 1998–2000: az APEH elnökhelyettese és a Magyar Posta Rt. felügyelőbizottságának elnöke
– 2000. november–2002. június: a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója
– 2010: a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai elnökhelyettese
– 2012: az MPVI Mobil Zrt. elnöke”

Forrás:
Állami mobilkészülődés, Mártonffy Attila, IT Business, 2012. június 26.