Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatika

Együttműködés a Nemzeti Egységes Kártyarendszer és a budapesti elektronikus jegyrendszer között

Szerző: 2012. szeptember 3.No Comments

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Fővárosi Önkormányzat megbízásából az elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megállapodást kötött a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) közlekedési alkalmazásáról. Az együttműködésnek köszönhetően a Főváros által 2014-től bevezetni kívánt elektronikus jegy- és bérletrendszer is része lesz a Nemzeti Egységes Kártyarendszernek, így a felhasználók számára újabb szolgáltatással bővül a NEK. A két kártyarendszert tehát műszakilag és szabályozásban is összehangolják.
A megállapodás értelmében a Fővárosi Önkormányzat megbízásából az elektronikus jegyrendszer megvalósításáért felelős BKK projektgazdaként olyan elektronikus jegy- és bérletrendszert dolgoz ki, amely teljes mértékben összeegyeztethető lesz a Nemzeti Egységes Kártyarendszerrel, azaz az általuk létrehozott jegyrendszer más közlekedési szolgáltatókkal is átjárható lesz.

A Főváros által tervezett új rendszer számos kézzelfogható változást hoz az utazóközönség számára; 2014-től a papíralapú jegy- és bérletfajtákat elektronikus díjfizetési mód válthatja fel, valamint részben új jegyrendszer lép életbe, melynek legfőbb elemei várhatóan az időalapú jegy, a napi költési maximum, illetve az utólagos fizetés lehetősége érintésmentes bankkártyával. A rendszer bevezetését követően a diákok és a nyugdíjasok a leendő Nemzeti Egységes Kártyarendszer segítésével tudják igénybe venni a közösségi közlekedést, illetve az őket megillető kedvezményeket.

A Nemzeti Egységes Kártyarendszer bevezetéséről 2010-ben döntött a kormány, lényege, hogy egységesítik az állam által kibocsátott okmányokat és belépőket, így a polgárok a jelenleginél kevesebb igazolvánnyal, kártyával rendelkezzenek, illetve egy-egy kártyával több helyen is azonosíthassák magukat. A kártyarendszer létrehozásával egyszerűbbé és olcsóbbá válik az okmányok igénylési folyamata is. Az érintett okmányok között van például a személyazonosító igazolvány, a jogosítvány, a diákigazolvány, a taj-kártya, továbbá az állami intézmények belépői. Az útlevelet azonban nem érinti az egységesítés. Az új típusú diákigazolványok kiadása a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) megvalósításának első állomása.

A gazdasági szereplők a szabályrendszer elfogadásával és megfelelő engedéllyel önkéntesen csatlakozhatnak a rendszerhez, ugyanakkor a közigazgatás és az állami szektor szereplői által kibocsátott kártyák tekintetében kötelező a csatlakozás.

A NEK részét képező elektronikus közlekedési kártyák is modern chipet tartalmaznak majd, amely kontaktusmentes használatot biztosít és közhitelesen azonosítja a kártya felhasználóját.”

Forrás:
Együttműködés a Nemzeti Egységes Kártyarendszer és a budapesti elektronikus jegyrendszer között; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2012. augusztus 24.