Skip to main content
egészségügyközigazgatás: magyar

Maradt a káosz – ellátás nélkül keringhetnek a betegek

Szerző: 2012. október 8.No Comments

„Egyelőre prolongálódik a térségi alapú egészségügy „próbaüzeme”, a budapesti és a Pest-megyei akut trauma ügyleti ellátását ugyanis a jelek szerint a mai napig nem sikerült aktualizálni.

Ahogy korábban megírtuk, Budapest és Pest megye baleseti ügyeleti rendszerét még nem igazította az új területi ellátási kötelezettségekhez az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), így papíron egy olyan traumatológiára irányítanak sérülteket, ahol az ÁNTSZ honlapja szerint megszűnt ez a fajta aktív ellátás. Az egészségügyi államtitkárság akkori, a sajtóban megjelenő reagálásában októberre ígérte az ügyeleti rend aktualizálását, azonban az ÁNTSZ honlapján fellelhető beosztás szerint erre mind a mai napig nem került sor.

Az OTH lapunk megkeresésére továbbra is a 2011 december végén, a térségi ellátás előtt összeállított ügyeletet jelölte meg aktuálisként, hozzátéve, hogy „a közép-magyarországi régió sürgősségi, akut ügyeleti ellátása zavartalanul működik”.

Miért is nehéz az ügyelet megszervezése?
A térségi szervezésre épülő ügyeleti rend megszervezése a 4,5 millió lakost érintő gigantikus központi térségben, beleértve Budapestet, Pest megyét és még néhány ide csatolt települést, meglehetősen bonyolult logisztikai feladat, amelynek nem is az a fő nehézsége, hogy az OTH által megjelölt, máig érvényes beosztásban a hét négy napján az az újpesti Károlyi kórház ad teljes körű trauma ellátást, amelynek július elsejével papíron megszűnt az aktív ellátásbeli szerepe, az ahhoz rendelt ágyakkal egyetemben.

A probléma gyökere ennél sokkal mélyebbre, a térségi ellátás alapelveiig nyúlik, s könnyen érthető válik, amint elképzelünk egy hétvégén ügyeleti ellátásra szoruló, többféle kórral sújtott, perifériális településen élő pácienst, aki a különböző betegségeivel az új területi ellátási kötelezettség (TEK) alapján elvileg több, különböző intézményekhez tartozik – vázolták a rendszer felállításának nehézségeit a lapunknak nyilatkozók.

A problémák hétvégén sűrűsödnek
A térségi ellátás és a TEK koncepciójából ugyanis mintha kimaradt volna, hogy az események nem lineáris rendben és munkaidőben, hanem olykor egyszerre és hétvégén történnek, így megeshet, hogy egy Nógrád-megyei beteget a salgótarjáni és a kerepestarcsai kórházba is vinni kellene. Ilyen esetben pedig rendszerbe szervezett ügyeleti beosztás nélkül a döntés csak kézi vezérlésű lehet, állandó személyes mérlegelési felelősséggel.

Ezt támasztja alá az OTH válasza is, mely szerint „az OTH Sürgősségi Betegellátást Koordináló Osztálya a hét minden napján, 24 órában a betegirányítás rendelkezésére áll, és szükség szerint azonnali korrekciót tud megvalósítani a 2012. akut ügyeleti beosztás és a GYEMSZI adatbázis segítségével, ezért nem is lehet szervezési és irányítási nehézségekről beszélni az ügyelet terén”.

A jelek szerint a kézi vezérlésre hosszabb távon kell berendezkedni, mert a rendkívül bonyolult rendszer egyértelműsítése a vártnál keményebb diónak mutatkozik. Mindeközben azonban minden további nélkül megesik, hogy egy diabéteszes, alzheimeres, traumás beteg másfél napig kering az őt „ambullánsan ellátó” kórházak között ellátás nélkül, mert a számon kérhető ügyeleti beosztás nélkül igazából sehova sem tartozik.

Nem kis problémát visz a rendszerbe a finanszírozási korlátozások, a kórházi TVK-k osztályra, szakmákra történő leosztása sem. Egyes osztályok esetében ez jól láthatóan nem igazodik a tényleges igényekhez, vagyis a nem papír alapú betegutakhoz.

Becslések szerint Budapesten a hétvégi ügyeletekben elvégzendő mintegy 160 műtétből 40 kényszerűségből hétfőre halasztódik, ugyanakkor információink szerint van olyan budapesti kórház, ahol a sebészek azért nem végezhettek tervezett műtéteket, mert az ügyeletek felemésztették az intézmény sebészetre leosztott TVK-részét.

Az ügyeleti rendszer megszervezéséhez nem ártana a ténylegesen ellátott szolgálatok elemzéséből kiindulni, mert forrásaink szerint az is gyakori, hogy néhány kórház egy-két órával a munkaidő lejárta előtt mondja le az aznapi fővárosi ügyeleti kötelezettségét. Tavalyi adat szerint volt olyan hónap, amikor a beosztásban átlagosnak számító 25 százalékos módosítás aránya 60 százalékra ugrott.”

Forrás:
Maradt a káosz – ellátás nélkül keringhetnek a betegek; Szepesi Anita; Napi Gazdaság; 2012. október 4.