Biometrikus segélyezési rendszert tesztelnek

„A MasterCard bevezette az első olyan betéti kártyaprogramot, mely biometrikus azonosítást használ – közölte a nemzetközi kártyatársaság.

Az azonosítás beszédhang-felismerés és ujjlenyomatminta alapján történik. A leendő kártyabirtokos a kártyaigénylésnél biztosítja ezeket az adatokat, amelyeket a plasztik a csipen tárol. A biometrikus azonosítás elsősorban olyan fizetési környezetben fontos, ahol gyakori a visszaélés, a bankkártya nem jogszerű használata, például az állami segélyek, nyugdíjak, juttatások elosztásakor.

A Dél-Afrikai Köztársaságban tesztelik
Az első ilyen program a Dél-Afrikai Köztársaságban indult el, ahol az állami öregségi, rokkantsági nyugdíjakat valamint egyéb segélyeket ma már biometrikus betéti kártya segítségével osztják ki. A biometrikus azonosításnak akkor van szerepe, amikor a segély a bankkártyára kerül, ekkor kell ujjlenyomatot és hangmintát adnia a kártyabirtokosnak. A rendszer így biztosítja azt, hogy a pénz valóban ahhoz jusson el, akinek szánták.

A dél-afrikai kormány reméli, hogy az új kártyák jelentős segítséget nyújtanak majd a visszaélések és a jogosulatlan használat visszaszorításában.

Jó az embereknek, jó az államnak?
Dél-Afrikában jelenleg alakítják át a szociális juttatások rendszerét. A MasterCard közlése szerint a program 2012. márciusi indulása óta több mint 3 millió dél-afrikai kapott biometrikus kártyát. Jövő márciusra pedig több mint 10 millió jogosult – a teljes lakosság mintegy egyötöde – kapja majd ilyen bankkártyára a segélyeket, juttatásokat.

A dél-afrikai országban eddig súlyos problémát jelentett, hogy a segélyeket más vette fel, így a teljes kifizetések több mint egynegyede került illetéktelenekhez. A MasterCard becslése szerint az új rendszer az állam veszteségét közel 50 százalékkal csökkentheti.”

Forrás:
Biometrikus segélyezési rendszert tesztelnek;

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.