Skip to main content
gazdaság

Elégedetlen az az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az elektronikus útdíjrendszer építéséért versengő cégek pályázataival

By 2012. december 11.No Comments

„Elégedetlen az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.: a társaság kérdések sorát zúdította az elektronikus útdíjrendszer építéséért versengő cégekre. Toronymagasan a legtöbb hiánypótlási felszólítást a legalacsonyabb árajánlattal szerencsét próbáló Getronics Magyarország Kft. kapta. De magyarázkodhat az árversenyben második helyen álló kínai konzorcium is. A válaszoknak legkésőbb kedd délután kell megérkezniük.

Legnehezebb dolga az ÁAK régi szállítójának számító Getronics munkatársainak lesz: az útdíjrendszer építését 34 milliárd forintért felvállaló cégnek tizennyolc kérdést kell úgy megválaszolnia, hogy azzal ne változtasson eredeti ajánlatán. A legkisebb tartalmi változás is elég ugyanis ahhoz, hogy a társaságot a versenyben leadott legkedvezőbb árajánlata se mentse meg a kizárástól. A keretek megtartása aligha lesz könnyű, mert a kipostázott hiánypótlási felhívásból úgy tűnhet, hogy a leadott pályaműben már az alapfogalmakkal baj van.

Erre utal, hogy az ÁAK seregnyi kérdésével a közbeszerzési eljárásban előre meghatározott fogalmak tisztázására tett kísérletet. Magyarázatot vár például arra, hogy a Getronics szakértői az ajánlatukban szereplő „illetékköteles hálózat” kifejezés leírásakor a „díjköteles úthálózatra” gondoltak-e. De a közbeszerzés kiírója tudakolja azt is, hogy a pályázó ajánlatában valóban az útdíj forgalmát takarják-e az olyan meghatározások, mint az „úthasználati díj”, az „útdíjhasználati díj”, vagy az „autópályadíj”. És ha ez nem lenne elég, az ÁAK azt is csak „valószínűsíteni” tudta, hogy a Getronics szótárában a „termékkatalógus” kifejezés valójában a díjtáblázatot jelenti.

A legolcsóbb ajánlatban ezen felül nemcsak fogalmi zavarok, konkrét hiányosságok is vannak. A tender kiírója a többi között hiányolja például a 6318 kilométernyi utat lefedő informatikai és telematikai rendszer adatáramlási folyamatainak leírását, a bliccelők adatait tartalmazó „feketelista” kezelésének rendjét, az előre fizetős egyenlegfeltöltés módjának bemutatását.

De bajban van a második legkedvezőbb árajánlattal próbálkozó China International Telecommunication Construction Corporation (CITCC) csapata is. A rendszerépítésre 47 milliárd forintért vállalkozó távol-keleti versenyző csupán négy kérdést kapott, ám ezekből kiderül, hogy ajánlatából tíz megkövetelt feladat elvégzésének leírása egyszerűen kimaradt. Ezen felül az ÁAK egyéb hiányosságokat is talált. A szakértők nem tudták eldönteni, hogy a rendszerbevezetés támogatási időszakában elvárt egyes feladatok ellátását a kínai konzorcium vállalja, vagy megfogalmazása éppen ennek az ellenkezőjét jelenti. Emellett a versenyből kiesését jelentheti, ha az ÁAK-nál jól értették, hogy a CITCC rendszerében az előre fizetés lehetőségét választó kamionosok nem tudják majd feltölteni egyenlegüket a telefonos ügyfélszolgálaton, illetve az internetes önkiszolgáló felületen. Ez ugyanis követelmény.

A hiánypótlási felhívások elérték az ÁAK tenderén részt vevő másik két pályázót is. A rendszerépítésre 53 milliárd forintos ajánlatot adó T-Systems Magyarország Zrt. két kérdést kapott. A Kapsch TrafficCom AG és a Kapsch Telematic Services Telematikai Szolgáltató Kft. párosát pedig arra kérték fel, hogy 68 milliárd forintos ajánlatát már hétfőn egészítse ki, és egyértelműen nyilatkozzon a tender feltételeinek elfogadásáról.

Szabályosan buktak a szlovákok
Megpróbált visszajutni az ÁAK elektronikus útdíjtenderébe a szlovák Towercom Infrastructure, a.s. Jogorvoslati kérelmét azonban a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) elutasította. A közbeszerzések tisztasága felett őrködő testület álláspontja szerint a pozsonyi céget az állami sztrádatársaság jogszerűen zárta ki a pályázatából. A társaság ugyanis megsértette a közbeszerzési törvény új gazdasági szereplők bevonására vonatkozó tilalmát, amikor hiánypótlásában közreműködőnek nevezte meg az AVJO Bratislava s.r.o.-t és egy, az eredeti ajánlatában nem szereplő szakértőt.”

Forrás:
Útdíjtender: kínaiakkal együtt magyarázkodhat a Getronics; Kapitány Szabó Attila; Népszabadság; 2021. december 10.