távközlés

Fejetlenség az állami mobilcégnél

Szerző: 2013. január 14.No Comments

„A Napi Gazdaság beszámolója szerint távozott az MPVI Mobil elnöke, Kalmár István és a társaság vezérigazgatója, Schmidt Pál. A társaságnál sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták a lap értesülését, de a vezetők leköszönésének üzenetértéke lehet: új szereplőkkel akarnak megvalósítani egy másik koncepciót, vagy a lépés azt jelzi, hogy a az állami mobilcég gyakorlatilag megszüntette tevékenységét – vonja le a következtetést a Napi.

Elfektették a negyedik szolgáltatót ■ Az NMHH tavaly januárban hirdetett eredményt a 900 megahertzes frekvenciasávra 2011-ben kiírt pályázat alapján, amelynek nyomán frekvenciablokkot nyert a Magyar Posta, az MFB Invest és a Magyar Villamos Művek által alkotott MPVI konzorcium is. Az állami szereplő piacra lépését lehetővé tevő eredményt később a versenypiaci szereplők megtámadták, a Fővárosi Törvényszék pedig szeptemberben hatályon kívül helyezte az NMHH döntését.

Ez ellen fellebbezni már nem lehetett, csak annak felülvizsgálatát lehetett kérni a Kúriától – erre az ősszel végül sor került, és a lap tudomása szerint február végén tárgyalnak majd a beadványról. A jogerős ítélet helyben hagyhatja a Fővárosi Törvényszék határozatát, ennek értelmében a frekvenciát nem kapnák meg sem a jelenlegi piaci szereplők, sem az állami MPVI Mobil Zrt. A jogi eljárás végére egy ideig még várni kell, s kérdés, hogy addig mi legyen az MPVI Mobil Zrt.-vel.”

Forrás:
Fejetlenség az állami mobilcégnél; Bitport.hu; 2013. január 9.