közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Problémák a budapesti járási hivatalok rendszerén belül

Szerző: 2013. január 20.No Comments

„Néhány héten belül alakulhat ki a “teljes káosz” a budapesti járási hivatalok rendszerén belül a struktúra előkészítetlensége miatt − mondta a Napi Gazdaságnak egy neve elhallgatását kérő kerületi illetékes. Az önkormányzattól “kölcsönzött” informatikusok miatt ugyanis sérülhet a titkosság elve, illetve csúszhat a virtuális iktatási rendszerek összehangolása is.

A járási hivatal mindent az érintett önkormányzattól vett át (így az épületeket, berendezéseket, számítógépeket és szoftvereket is), a háttérszakemberek felvételére azonban nem jutott már idő. Ezért hiába állnak kötegekben a jelentések az átvett szoftverekről, azok nem működnek, például azért, mert nincs, aki kiadja a számítógépek jelszavait vagy összekösse a rendszereket.

Információink szerint a kormányhivatal írásbeli utasítására a rendszer indulásakor az önkormányzat informatikusait “vették kölcsön”, ez azonban újabb problémát vet fel, hiszen ha egy másik hivatal informatikusa biztosítja a titkosítást, rakja össze a rendszert, éppen a titkosság “vész el”. Az “informatikuskölcsönzés” rövid időtartama miatt ráadásul továbbra sem állnak rendelkezésre fix kódok, szabályzatok, iktatási, valamint járási és az önkormányzati hivatal közötti iratkezelési rend − mindez pedig az egész országban súlyos problémákat eredményezhet a járási határokon átnyúló ügyeknél.

A járási rendszer elindulása óta az egyik fővárosi önkormányzatnál a befutott új ügyek csak gyűlnek − egyelőre papíron. Holott egy informatikai rendszer kiépítése nem feltétlenül jelent extra terhet, forrásaink szerint például Kispesten a járási hivatal a virtuális struktúra kiépítéséért 3 millió forintot “kért volna az önkormányzattól”, ám utóbbi emberei végül 40 ezer forintból megoldották a kérdést.”

Forrás:
Teljes káosz alakulhat ki a budapesti járási hivatalok rendszerén belül; Tóth Kata; Napi Gazdaság; 2013. január 20.
Szerkesztői megjegyzés:
Talán szerencsésebb lett volna némileg szakszerűbb elemzést készíteni. Kölcsönzött informatikus nem lehet akadálya a titkosság biztosításának (ha már a cikk szóhasználatánál maradunk). Jó lenne azt is tudni, hogy a befutott új ügyek alatt mit kell érteni!