Skip to main content
közigazgatás: magyar

Nem elég a 60 százalék adósságcsökkentés Vásárhelynek

Szerző: 2013. február 3.No Comments

„15,5 milliárd forint főösszeggel elfogadta a vásárhelyi közgyűlés tegnap a város idei költségvetését. Napirend előtt az is kiderült, a 60 százalékos adósságcsökkentést nem tartják elegendőnek. Jelenleg ennyit vállalna át az állam a mintegy 20 milliárdos adósságállományból.

Vita nélkül, 15,5 milliárd forint főösszeggel, 9 igen és 4 nem szavazattal fogadta el a vásárhelyi közgyűlés tegnap az idei költségvetési rendeletet. A nem kötelező feladatokra 303 millió forintot fordíthat a város a helyi adóbevételekből. 3,5 milliárd forintból fejleszthetnek és 2,2 milliárd forint Vásárhely idei adósságszolgálata. Elsőbbséget élveznek a kötvény- és hitel-visszafizetések, működési hiány nem tervezhető, kizárólag a jogszabályban meghatározott bér, járulék és cafeteria adható, önerős beruházás nem indítható – többek között ezeket a prioritásokat tartalmazza a város 2013-as költségvetése.

Vásárhely pénzügyei már napirend előtt is szóba kerültek. Nem tartják elegendőnek a 60 százalékos adósságkonszolidációt – hangzott el. Jelenleg ennyit vállalna át az állam a mintegy 20 milliárd forintnyi vásárhelyi adósságállományból. Korsós Ágnes címzetes főjegyző elmondta: a napokban Szegeden, a kormányhivatalban tárgyaltak a konszolidációról. Ha marad a 60 százalékos besorolás, akkor nem biztos, hogy el tudják látni feladataikat. Kiegészítették az adósságcsökkentés kapcsán tett indokaikat, például azzal, hogy a lakosság már nem terhelhető tovább helyi adókkal. Még februárban újabb ajánlatot kaphat a város…”

Forrás:
Nem elég a 60 százalék adósságcsökkentés Vásárhelynek; delmagyar.hu; 2013. február 2.