Skip to main content
közigazgatás: magyar

Mindent megtanítanak a települési ügysegédeknek

Szerző: 2013. február 12.No Comments

„A Tolna Megyei Kormányhivatal kétnapos képzést szervezett a járási hivatalok települési ügysegédei részére annak érdekében, hogy a legkisebb településen is magas szinten és problémamentesen intézhessék ügyeiket a polgárok. A járások felállításával már a települési ügysegédek is elindíthatják például a lakcímnyilvántartással kapcsolatos ügyeket, illetve bizonyos hatósági bizonyítványokat is kiadhatnak. A cél, hogy falvakban élőknek se kelljen minden ügy miatt a városba utazniuk.

A képzés célja olyan gyakorlati ismeretek, tapasztalatok átadása volt, melyek a települési ügysegédek munkáját segítik, egyszerűsítik a helyben történő ügyintézést, és ezzel könnyítik a kistelepülésen élők életét. A két nap alatt a hallgatók megismerkedtek az ügyintézésükhöz szükséges IRMA iktatási programmal, majd a Szociális és Gyámhivatal, valamint a Hatósági Főosztály kormánytisztviselői tartottak előadást és konzultációt a járási hivatalokhoz kerülő feladat és hatáskörökről, kiemelten a települési ügysegédek lakcímnyilvántartással, szociális ellátásokkal kapcsolatos teendőiről. A települési ügysegédek tájékoztatást kaptak még – többek között – az állatvédelemmel, állattartással, kommunális igazgatással kapcsolatos járási hatáskörökről, valamint a gyámügyi igazgatás, illetve az egyes gyámhatósági eljárások 2013. január 1-jével történt változásairól.

A képzés a Kormányablakban tett látogatással zárult, ahol az ügysegédek megismerkedhettek az ügyfélszolgálattal. A kormányablak a közigazgatási reform tartópillére, ezeken keresztül kívánja ugyanis a kormány megteremteni az egyablakos ügyintézést.

Dr. Kovács Elvira, a szekszárdi Kormányablak ügyfélszolgálatának munkatársa előadásában kiemelte: nem az ügy elintézési folyamata a fontos, hanem az ügyfél problémájának mielőbbi, legegyszerűbb megoldása. Ezen alapelv mentén működik a közigazgatás új kultúrája. Hozzátette: az ügyfélszolgálat munkatársa ezáltal a közigazgatás és a közszolgáltatások kulcsszereplőjévé válik. Ő a közszféra arca a polgárok szemében, ezért kiemelten fontos az ügyfélszolgálati munkatársak gyakorlati, kompetencia-központú képzése, hogy később felkészülten tudják kezelni a problémákat, az esetleges kommunikációs nehézségeket, és a szükséges infokommunikációs technikai eszközöket. Kovács Elvira rámutatott: minden ügyintézőnek meg kell tanulnia olyan egyszerű, közérthető módón kommunikálni, amely segíti az ügyfél eligazodását egy-egy ügy intézése során. Az ügysegédeknek szükségük lesz találékonyságra is, hiszen minél több ügyet intéznek, annál több új feladat merül fel, amelyekkel korábban még nem találkoztak, és ezekben az esetekben is meg kell majd találni a megfelelő megoldást.

Ismeretes: Tolna megyében hat járás jött létre, a szekszárdi, a paksi, a bonyhádi, a tolnai, tamási és a dombóvári járás. A járási hivatalok mellett kilenc kirendeltség, valamint hetvenkilenc helységben települési ügysegéd segíti az ügyintézés gördülékenységét. Az ügysegédeknek köszönhetően valamennyi olyan településen, ahol ezt kérték, a járáshoz tartozó ügyek helyben elindíthatók.”

Forrás:
Mindent megtanítanak a települési ügysegédeknek; Tolna Megyei Kormányhivatal; 2013. február 11.