Skip to main content
gazdaságtársadalom

Olcsó laptopot hoz a Sulinet utódja

Szerző: 2013. február 13.No Comments

„Olcsó számítógépeket és szoftvereket juttat a rászoruló családoknak a kormány a többek közt a Microsofttal és az Intellel közösen meghirdetett Digitális otthon program keretében, amely célját tekintve az egykori Sulinet program utódjának tekinthető, bár nem kifejezetten gyerekeket céloz meg.

Az új programot a kormány a Microsofttal, az Intellel, a Vodafone-nal, illetve az Informatikai Vállalkozások Szövetségével közösen indítja útjára, de az nyitott minden más csatlakozni kívánó szervezet vagy vállalkozás előtt. Várhatóan még az idén megkezdődik a Digitális otthon tesztelése egy negyvenezer családot érintő miskolci pilotprogram keretében.

Olcsón kapnak laptopot és szoftvereket
A program résztvevői nemcsak egy laptopot és internetkapcsolatot fognak kapni kedvező áron, hanem szoftverekhez is hozzájuthatnak. A hardver és a szoftver mellett oktatással is jár a programhoz való csatlakozás. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a program keretében mennyi pénzért juthatnak majd számítógéphez és szoftverekhez a rászoruló családok, de a cég honlapján lévő tájékoztató szerint a Microsoft „igen jelentős kedvezményeket” készül nyújtani, és várakozásai szerint a többi részt vevő cég is hasonlóképp cselekszik majd.

Diákok, idősebbek és romák a fókuszban
A kormány és az informatikai ipar szereplői által indított kezdeményezésben nemcsak a miskolci lakosok vehetnek majd részt, hanem a város tágabb környékén élők is. Amennyiben a résztvevők digitális írástudási képessége javul, és a munkahelyhez jutási esélyeik nőnek, országos programmá válhat a Digitális otthon.

A kezdeményezés három csoportot céloz meg: a diákokat, az ötven évnél idősebb, számítógépet nem használó népességet és a romákat. A programot az állam négymilliárd forintos tőkével indítja el, amelyet az informatikai ipar szereplői további négymilliárd forinttal egészítenek ki. Az egyes családokra azonban nem kétszázezer forint fog jutni, ahogy egy egyszerű osztás sejtetné, hanem jóval kevesebb. Az összeg egy részét felemészti a hálózatbővítés, a számítógép-használói oktatás ára és a program keretében megvalósuló digitális város szolgáltatások kivitelezésének költségei.

Rejtély még, hogy milyen laptopot kapnak
A családokhoz várhatóan hetven-nyolcvanezer forint értékű hardver fog kikerülni – hangzott el a Digitális otthon program indulása alkalmából tartott sajtóbeszélgetésen. A közbeszerzési eljárás várhatóan márciusban fog véget érni, akkor lehet megtudni, hogy pontosan mely gyártók eszközeit kapják meg a digitalizálódó otthonok.

A hardverek és a szolgáltatók kiválasztása mellett folyamatban van annak a kigondolása is, hogy milyen szolgáltatásokkal, információval lehet internetre csábítani a világhálótól eddig elzárkózó magyarokat. Az ország lakosai közül jelenleg körülbelül négymillióan nem rendelkeznek sem internetkapcsolattal, sem számítógéppel. Az iparág szereplői szerint az interneten megvásárolható vonatjegy és az ehhez hasonló valós előnyöket kínáló szolgáltatások azonban meghozzák a kedvet a jelenleg nem internetezőknek is. A program fontos része az oktatás, így a résztvevőknek nem maguktól kell majd beletanulniuk az internetezésbe.”

Forrás:
Olcsó laptopot hoz a Sulinet utódja; Szedlák Ádám; [origo]; 2013. február 13.
Digitális Otthon Program; Microsoft Magyarország; 2013. január 23.