Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyartörvények, határozatok

Megvan az ütemterve az elektronikus útdíj rendszer kiépítésének

Szerző: 2013. február 14.február 18th, 2013No Comments

„Papíron már megvan az ütemterve az elektronikus útdíj rendszer kiépítésének. A kormány a Magyar Közlöny tegnapi számában tette közzé ezzel kapcsolatos határozatát.

Miután január közepére egyértelművé vált, hogy sikertelenül zárult a Getronics visszalépése miatt megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésére kiírt közbeszerzési eljárás, kérdésessé vált az is, hogy az eredetileg kitűzött határidőre, azaz ez év július 1-ére sikerül-e bevezetni a rendszert. Ez már csak azért is fontos kérdés, mivel a rendszer elindítása érinti a költségvetést is.

Január közepén, a vásárosnaményi kihelyezett kormányülés után Orbán Viktor is megszólalt az ügyben, és azt mondta, a megvalósítást az állam saját hatáskörben valósítja meg a projektet. A megvalósítást menetrendjét a tegnap kiadott Magyar Közlönyben tették közzé.

Lesz törvény is
A projekt felelőse a nemzeti fejlesztési miniszter, akinek nagyjából egy hónapos etapokban kell végrehajtania a bevezetéshez szükséges feladatokat. E hónap 15-éig kell meghatároznia azokat a feladatokat, melyek a rendszer bevezetéséhez kellenek. Március 15-ig kell benyújtania az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló törvény tervezetét a kormány ülésére, a rendszer indulásához és működéséhez szükséges kormányrendeletek tervezeteit pedig április 15-ig kell elkészíteni.

A következő időpont május 15. Addig kell elkészítenie az NFM-nek – a belügyminiszterrel, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszterrel együttműködve – a díjfizetés ellenőrzésére vonatkozó jogszabály tervezetét. Majd a hónap végéig a rendszer üzemeltetéséhez szükséges szakembergárdát is fel kell állítani, akikkel öt nappal később, június 5-én a tesztüzem is elindul majd. Ugyancsak május végéig kell előkészíteni a díjszedési, díjellenőrzési feladatokra kötendő, 10 évre szóló szolgáltatási szerződést.

A teljes rendszer elindításának határideje továbbra is július 1.”

Forrás:
Ez már nem kabaré: ütemterv az e-útdíjra; Bitport.hu; 2013. február 14.
A Kormány 1060/2013. (II. 13.) Korm. határozata a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésének időszerű feladatairól; Magyar Közlöny; 2013. évi 22. szám, 2013. február 13.; 1727-1728. oldalak (pdf)