2,6 milliárdból indul az önkormányzati ASP projekt

„A közép-magyarországi önkormányzatok a tervek szerint 2014 végétől vehetik igénybe a központi alkalmazás-szolgáltatásokat, a projektet hattagú állami konzorcium valósítaná meg a KIFÜ irányításával.

Az e-közigazgatási szolgáltatások egységesítéséről, illetve az önkormányzati alkalmazásszolgáltató központok kiépítéséről még 2006 született kormánydöntés, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig 2010 tavaszán jelentette be az online önkormányzati szolgáltatások elindításához szükséges ASP-központok kiépítését a részfeladatokra koncentrált megoldások és a párhuzamos, szigetszerű fejlesztések kiváltására. Utóbb a közigazgatási rendszer átalakítása és az önkormányzati törvény előkészítése következtében a kérdés lekerült a napirendről, 2011 nyarán azonban már kormányhatározatban jelölték kiemelt projektnek az új ASP-központi konstrukciót, 2012 második felében pedig a csatlakozást tervező önkormányzatok a Regionális Operatív Programból finanszírozott támogatási forrásokra is pályázhattak.

Régiós pilot projekt
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával összesen 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre a közép-magyarországi régió önkormányzatai számára felállított ASP központ létrehozására, amely az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013-as akcióterve alapján 2014 végére készül el. A tavaly novemberben aláírt támogatási szerződés szerint a projektet a Központi Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) irányításával hat tagból álló konzorcium valósítja meg, amelyben részt vesz a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Kft., a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., illetve a Belügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Az alkalmazás-szolgáltató (Application Service Provider – ASP) központon keresztül az érintett önkormányzatok jelentős saját beruházás nélkül juthatnak hozzá az informatikai rendszerekhez és a folyamatos üzletmenetet támogató szakrendszeri szolgáltatásokhoz, gyorsabban követve az esetleges jogszabályi változásokat is. Az ügyviteli és adminisztrációs párhuzamosságok megszüntetése ugyancsak költségcsökkentő tényező lehet, a fejlesztések nyomán pedig lehetővé válik az adatszolgáltatási kötelezettségek egyszerűbb teljesítése és a központi nyilvántartás adataihoz való hozzáférés. A KIFÜ elnökhelyettese, dr. Kópiás Bence szerint a regionális ASP központ felállítása olyan “pilot projekt”, amelynek bővítése további uniós források bevonásával folytatódik, országos kiterjesztése pedig az évtized második felére várható.

Egységes rendszer kell
A KIM e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára, Fekete Gábor a fejlesztéssel kapcsolatos szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a korábbi támogatási projektek tapasztalatai szerint a magasabb szintű elektronikus megoldások technológiai problémái és üzemeltetési terhei akár még a megyei jogú városok szintjén is gondot okoztak az önkormányzatoknak. Ennek megfelelően a jövőben erőforrás-koncentrációra van szükség, különös tekintettel a jövőbeni kapcsolódó megoldások, például az elektronikus fizetés, a teljeskörű ügyfélazonosítás vagy a hibrid kézbesítési megoldások kihívásaira. A párhuzamos adatszolgáltatás és az eltérő minőségű adatok kiszűrése mellett fontos szempont a megfelelő konverziós lehetőségek biztosítása, illetve a KIM részéről a megfelelő szabályozási háttér kialakítása is.

Ácsné Rátkai Ilona projektvezető az alkalmazás-portfólióról szólva a szakrendszerek és a keretrendszeri funkciók – utóbbiak estében az informatikai és üzleti feladatok – szerint sorolta be a fejlesztéseket. Az önkormányzatok belső működését és az elektronikus ügyintézést támogató szolgáltatások között megtalálható lesz az iratkezelő rendszer, az önkormányzati portálrendszer, az ipari és kereskedelmi rendszer, a gazdálkodási rendszer, az ingatlanvagyon-kataszter rendszer, illetve az önkormányzati adórendszer. Utóbbi három szakrendszer megvalósításáért a Magyar Államkincstár és a KINCSINFO felel.”

Forrás:
2,6 milliárdból indul az önkormányzati ASP projekt; Bitport.hu; 2013. február 20.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.