Fiataloknak szóló online és televíziós tartalmakat támogat a KIM

„Fontos, hogy a hivatásukat az újságírásban megtaláló fiatalok közösen keressék a megoldásokat saját problémáikra, és kortársaikban is felelősséget ébresszenek a közösség iránt – mondta Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a DUE Médiahálózat sajtófesztiválján, a budapesti Millenárison.
A miniszteri biztos a fiatalokat célzó tartalmak minél több csatornán való megjelenését szorgalmazta, melynek előmozdítását hamarosan pályázati forrásból is támogatja a kormány ifjúságpolitikai keretprogramja.

Mihalovics Péter beszédében elmondta, „az Új Nemzedék Jövőjéért program keretében, az EU-s pályázati támogatással megvalósuló kiemelt projekt részeként hamarosan megkezdi működését egy komplex ifjúsági hír- és tartalomszolgáltató portál, ami reményeink szerint egyedülálló módon segíti majd a fiatalok orientációját, illetve iránytűként szolgál majd a pályaválasztáshoz és a továbbtanuláshoz is”.

Hozzátette: kiemelten fontosnak tartja a szakma képviselőinek rendszeres találkozását a sajtófesztivál keretében, hiszen csak ehhez hasonló együttműködésben lehet mindig újszerű, kreatív, partnerségeken alapuló és a társadalom számára hasznos tartalmakat létrehozni…”

Forrás:
Fiataloknak szóló online és televíziós tartalmakat támogat a KIM; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. május 10.

A bejegyzés kategóriája: média, művelődés
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.