közigazgatás: magyar

Állami intézmény nem tartozhat

Szerző: 2013. július 19.No Comments

„Nem fizet az állam, cégek mennek csődbe, de ennek hamarosan vége, állította az NGM a Blikknek.

Törvénnyel akadályoznák meg, hogy tartozzanak az állami intézmények – írta a Blikk. A lap pénteki számában közlik a Nemzetgazdasági Minisztérium válaszát kérdésükre, amelyet azzal kapcsolatban tettek fel, hogy már a parlamenti irodaház felújítását végző egyik cég is csődvédelmet kért maga ellen, mert az államtól nem kap meg több száz millió forint bért.

A kabinet olyan jogszabályi környezetet igyekszik teremteni, amely nem teszi lehetővé az adósság felhalmozását. Ahol szükséges, költségvetési főfelügyelőt nevez ki – közölte a tárca. Szerintük a tartozás magas, de ennek oka az is, hogy 2010-es 21 milliárdos adósságállomány 449 intézményé volt, a mostani 87 milliárdon viszont már 844-en osztoznak.”

Forrás:
Állami intézmény nem tartozhat; HVG.hu/MTI; 2013. július 19.