„Az adóhatósági revizoroknak ezernyi problémájuk van. Bonyolultak az ügyek, frusztrálóak a témák, emellett folyamatos a nyomás, a túlzó elvárásokat az erőltetett kontroll mellett a gyakori és hosszadalmas személyes egyeztetések, értekezletek is tetézik. A legegyszerűbb szabályok számonkérése a legbosszantóbb a számukra. Ilyen például az eljárási határidő. Óriási a társadalmi elvárás, hogy az ügyek haladjanak, indok nélkül ne legyen az eljárási határidő meghosszabbítva. Látható is némi haladás, ezt azonban a hivatalnokok csöndben visszafordítanák.
Az elmúlt évtizedben az eljárások terén az állam a saját apparátusát és így az adóhatóságot is rászorította a legegyszerűbb előírások betartására. Ma már automatizmusok védik az ügyfelet, hogy adózási ügyében a hivatal még a határidő letelte előtt intézkedjen. A határidő elmulasztását pofonegyszerű feltárni, a számonkérés pedig nem marad el. Az adóhatóság osztályvezetői ezért azonnal intézkednek, ha a határidő betartása nem látszik lehetségesnek: meghosszabbítják azt. Ezt egy végzésben közlik, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. Az indoklás prózai módon rendre az, hogy a megalapozott döntéshez a határidő meghosszabbítása szükséges.
Természetesen itt is vannak kivételek. A Nemzetgazdasági Minisztérium például, amelynek esetében az intézményi szintű felelősségre vonás kizárt, játszi könnyedséggel lépi át az ügyintézési határidőket. Előfordult, hogy 645 napot kellett várni egy felügyeleti intézkedésre, de van olyan ügy is, ahol 474 nap után, a bíróság felszólítása ellenére sem válaszol a minisztérium. A határidő egyébként 60 nap lenne.
Általánosságban elmondható, hogy az államnak szinte mindenre több ideje van, mint egy állampolgárnak vagy egy vállalkozásnak. Az adózási határidők általában megduplázva vonatkoznak a hivatalnokokra. Ha valamit nekünk 15 nap alatt kell elintézni, akkor nekik arra 30 napjuk van, ha számunkra 30 nap, akkor a hivatalnak 60 nap a határidő. Ha mi elmulasztunk például egy fellebbezési határidőt, akkor elesünk a bírósági felülvizsgálat lehetőségétől, míg a hivatal határidő-mulasztása esetén – azon túl, hogy szégyenszemre bele kell írni a döntés szövegébe – semmilyen következmény sem merül fel.
A fellebbezési, benyújtási, igénylési határidő elmulasztását követően a hivatal – akár az egynapos késedelemre megküldött igazolási kérelemre is – azt írja vissza, hogy a határidő letelte előtt bármikor lehetett volna intézkednünk, az utolsó napokban felmerülő hátráltató tényező így nem alapos indok arra, hogy igazoltnak tekintsék a késedelmet. Bezzeg a hivatal késedelme esetén nincsenek valódi következmények. Ha például vásároltunk egy ingatlant és a szerződést benyújtottuk a földhivatalhoz, de az átruházás mégis meghiúsul, akkor a benyújtott iratok miatt visszatérítendő illetékre akár éveket is várhatunk!
Az alaptörvény – a korábbi alkotmánnyal szemben – rendelkezik arról, hogy a hatóságok ésszerű határidőn belül döntsenek, és előírja a döntések indoklását is. A megválasztott politikusok tehát érdekeltnek tűnnek abban, hogy az állampolgárok közigazgatási kapcsolatait javítsák, hiszen az állami gépezetben csalódott állampolgártól nem várható, hogy fenntartás nélkül támogassa szavazatával a kormányon lévő politikusokat. Így már nincs olyan párt vagy mozgalom, amely hatalomra jutása esetén ne ígérné, hogy tovább áramvonalasítja a hivatalok eljárási rendjét. A jelenlegi kormány 2011-ben fogadta el a Magyary Zoltán Közigazgatási-fejlesztési programot, amelynek keretében 2012 februárjától szigorították a határidő-hosszabbítás lehetőségét. A jogalkotó ugyanis nehezményezte, hogy a határidő-hosszabbítás lehetőségével a hatóság tulajdonképpen minden esetben élhetett. Ezért a közigazgatási eljárási szabályok csak kivételesen indokolt esetben tették lehetővé a határidő-hosszabbítást, indokolási kötelezettség mellett. Ha meg kell indokolni a határidő meghosszabbítását, akkor kiderülhet, hogy a hivatal miért nem tudott az üggyel időben foglalkozni. Az adóhatósági revizor, akinek nincs ideje elbírálni az ügyet, de van ideje elmagyarázni az indokokat, meglehetősen ironikus formában mutatná be a hivatali ügyintézés menetét, ahol az ügyről szóló döntés helyett a halogatás magyarázata készül. Valószínű tehát, hogy ha az adóhatóságnak is alkalmaznia kellene a szabályt, akkor megszűnne a határidő-mulasztás.
Az adóhatóság azonban töretlenül folytatta a határidő-hosszabbításokat 2012 februárja után is. A gyakorlatot kifogásoló észrevételeket követően a NAV vezetői nem kevesebbet állítottak, mint hogy ez az egész rájuk nem is vonatkozik. A Jogi és Koordinációs Főosztály vezetője egyenesen kijelentette: az adózás rendjéről szóló törvény (Art) speciális szabályt tartalmaz, amely mentesíti az adóhatóságot az indoklási kötelezettség alól. Csakhogy az Art-ban szó sincs az indoklásról! A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium informálisan helytelenítette a NAV jogértelmezését, így jó esély van rá, hogy a témában változás történik. Ennek ellenére ne legyenek illúzióink! Az adóhatóságot hiába szorítják rá az indoklási kötelezettség alkalmazására, az indokok helyett banális és lebutított közlések várhatóak. Így az adóhivatal – ha útjába kerül egy határidő – indoklásként továbbra is azt közli majd, hogy a határnap kitolása szükségszerű volt. A szükségszerűség azonban a következmény, nem pedig az ok. Talán azt gondolják, hogy a szükség törvényt bont?”
Forrás:
Vége a hivatali határidő-hosszabbításoknak?; Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke; Világgazdaság; 2013. augusztus 6.
