Skip to main content
közigazgatási informatika

Gépekre cserélnék az amerikai titkosszolgálati elemzők nagy részét

Szerző: 2013. augusztus 11.No Comments

„A kiszivárogtatási botrány miatt körülbelül kilencven százalékkal akarja csökkenteni rendszerelemzőinek számát az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, hogy minél kevesebb embernek legyen hozzáférése a titkos információkhoz – közölte Keith Alexander, az ügynökség igazgatója.

A külföldi elektronikus információáramlást figyelő kémügynökség vezetője egy New York-i kiberbiztonsági konferencián beszélt erről csütörtökön. A létszámcsökkentést úgy akarják elérni, hogy automatizálják annak a munkának a nagy részét, amelyet most rendszerelemzők végeznek, így biztonságosabbá és gyorsabbá válhat az adatelemzés.

A rendszerelemzők számának 90 százalékos csökkentése szerepel a tervek között, és Alexander úgy fogalmazott, hogy „a folyamatot már elindították”.

A Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési tevékenységéről titkos dokumentumokat kiszivárogtató Edward Snowden az ügynökséggel szerződésben álló Booz Allen Hamilton cég rendszerelemző informatikusa volt. A kémszervezet közvetve vagy közvetlenül körülbelül ezer hozzá hasonló szakértőt foglalkoztat most.

Az NSA munkájának automatizálása még a Snowden-ügy előtt elkezdődött, de azóta felgyorsították az átalakítást.”

Forrás:
Gépekre cserélnék az amerikai titkosszolgálati elemzők nagy részét; HVG.hu/MTI; 2013. augusztus 9.