közigazgatási informatikatörvények, határozatok

Módosították az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programot

Szerző: 2013. szeptember 7.No Comments

„A kormány az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2007-2008., 2009-2010. és 2011-2013. évekre szóló akciótervének módosításáról hozott határozatot, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A határozat tartalmazza az új akciótervet és az egymilliárd forint feletti támogatásigényű projekteket is. Amennyiben a projektekhez hardvert kell beszerezni és azokra ez év október 30-ig nem kötik meg a szerződést, úgy a projekt gazdájának előterjesztést kell benyújtania a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottsághoz a projekt törléséről.

Az akcióterv az első prioritásban célként rögzíti a közigazgatás működésében az elektronikus szolgáltatások nyújtásához szükséges belső fejlesztések végrehajtását. Ezekkel biztosíthatók a közigazgatáson belüli informatikai alapú szolgáltatások. Egyúttal ezek a fejlesztések teremtik meg az állampolgárok és a vállalkozások felé nyújtandó szolgáltatások hátterét. A teljes keret 38,63 milliárd forint, ebből az idei kiírásra 15,24 milliárd forint jut.

A második prioritás fő célja az ügyfelek kiszolgálásához szükséges beavatkozások megvalósítása, a közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálása, tranzakciós szintjének emelése. Itt a keret 37,87 milliárd forint, amelyből idei kiírásra 17,13 milliárd forint jut.

A harmadik prioritás a Közép-magyarországi régióra vonatkozik. A rá szabott prioritási feltételek megegyeznek az előző két prioritással. Ennek a kerete 6,47 milliárd forint, amelyből erre az évre 0,92 milliárd forint.”

Forrás:
Módosították az Elektronikus Közigazgatás Operatív Programot; Hirado.hu/MTI; 2013. szeptember 6.
A Kormány 1626/2013. (IX. 5.) Korm. határozata az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2007–2008., 2009–2010. és 2011–2013. évekre szóló akciótervének módosításáról; Magyar Közlöny; 2013. évi 145. szám, 2013. szeptember 5.; 66597-66608. oldalak (pdf)