Skip to main content
távközlés

Drámaian csökkent az okostelefonos magyarok mobilnethasználata

Szerző: 2013. október 13.No Comments

„Az Our Mobile Planet adatai szerint idén a magyar okostelefon-tulajdonosok 43 százaléka kevesebbet használta a mobilnetet, mint korábban. Ez már önmagában is érdekes szám, de a tavalyi adathoz képest már drámai a csökkenés.

A Google megbízásából az Our Mobile Planet kutatás vizsgálja a nemzetközi mobilnethasználatot (is), a legfrissebb adatok pedig meglepő eredményeket mutatnak magyar szinten és a régió országainak tekintetében is.

Kiderül, hogy idén a magyar okostelefon-tulajdonosok 43 százaléka kevesebbet használta a mobilnetet, ami azért megdöbbentő, mert ez a szám tavaly még csak 13 százalék volt, tehát minden harmadik hazai tulajdonos csatlakozott ehhez a körhöz.

Érdekesség, hogy a régió országai közül Lengyelország és Szlovákia is ugyanezt a tendenciát mutatja. A három nemzet közös pontja pedig a drága mobilnet, hiszen a bruttó átlagkereset arányában hazánkban a második legdrágább a szolgáltatás, de az említett másik két ország is a top 10-hez tartozik.”

Forrás:
Drámaian csökkent az okostelefonos magyarok mobilnethasználata; HVG.hu; 2013. október 11.