Előbb törlik el a roamingot Amerikában, mint Európában

„Bár az Európai Bizottság eltökélt a külföldi mobilhasználat felárának drasztikus csökkentésében, a jelek szerint ebben is megelőzheti az öreg kontinenst Amerika. Az ügy igazi pikantériája, hogy éppen egy olyan cég törölte el lényegében a roamingot az Egyesült Államokban, melynek az anyavállalata az egyik legnagyobb európai távközlési szolgáltató.

Lényegében eltörölte a külföldi mobilhasználat extra költségeit a T-Mobile amerikai leányvállalata a cég által csak “Uncarrier” néven emlegetett, az amerikai mobilpiac felrázására létrehozott stratégiai döntéssorozatának harmadik lépésében. A cég megosztó személyiség hírében álló vezére, John Legere szerdán jelentette be, hogy a mobilszolgáltató a jövőben nem kér felárat a külföldi adatforgalom után 100 országban, illetve a mobilhívások és vezetékes irányokba irányuló hívások felárát is drasztikusan csökkenti.

Az október 31-től élő új barangolási feltételeket a cég minden előre és utólag fizető ügyfele egyaránt igénybe veheti külföldi utazása során, egy havi 10 dollárba (ez napi árfolyamon számolva körülbelül 2400 forint) kerülő tarifaopció pedig lehetővé teszi, hogy az ügyfél mobil irányokba percenként körülbelül 50 forintért, vezetékes irányba pedig ingyen kezdeményezhessen hívást a fenti országok 70 százalékában.

Bár az adatroaming felára a T-Mobile USA előfizetői számára lényegében eltűnik, fontos, hogy a szolgáltató jelentősen korlátozza az internetelérés sávszélességét, ezzel alapvetően meghatározva a felhasználási lehetőségeket külföldön. Az amerikai cég alapesetben 128 kbps sávszélességű elérést biztosít roamingkörnyezetben az alaptarifa részeként, napi és hetijegyes rendszerben adott mennyiségű adatkeret teljes sávszélességen forgalmazható le. A szolgáltató napi 10 dollárért (átszámítva körülbelül 2400 forint) 100 MB, heti 20 (kb. 4800 forint) dollárért 200 MB és heti 50 dollárért (körülbelül 12000 forint) 500 MB adatkeretet biztosít teljes sávszélességen ügyfeleinek.

Az amerikai mobilszolgáltatókkal szemben a T-Mobile Uncrarrier stratégiájával agresszív támadást indított idén tavasszal. A legkisebb szolgáltató több olyan radikális változást is bevezetett az amerikai piacon, melyeket az európai környezetből ültetett át. Ilyen például a hűségidő nélküli szerződéskötés lehetősége, illetve a készüléktámogatás teljes szétválasztása a havi előfizetési díjaktól. A szolgáltató különféle marketingkampányaiban még amerikai mércével is szokatlan vehemenciával támadt versenytársainak, melyek közül néhányan a T-Mobile-nál látottakhoz hasonló tarifákat és feltételeket jelentettek meg időközben.

A T-Mobile USA a külföldi mobilhasználat felárának radikális csökkentésével azonban semmiképpen nem az európai példát követi, kontinensünkön ugyanis a mai napig jelentős többletköltséggel kell számolnia annak, aki külföldön használja a mobilját, még akkor is, ha úticélja szintén valamelyik EU-tagország. Az Európai Bizottság digitális portfólióért felelős biztosa, Nellie Kroes idén arra a határozott lépésre szánta el magát, hogy a nemzetközösség tagállamain belül barangolva véget vessen a roaming felárnak, a politikus ezzel kapcsolatos javaslatait a hónap végén tárja az Európa Tanács elé.”

Forrás:
Előbb törlik el a roamingot Amerikában, mint Európában; Koi Tamás; HWSW.hu; 2013. október 11.

A bejegyzés kategóriája: távközlés
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.