Lehetetlen elzárva tartani az adatainkat

„Rengeteg adatbázis hever parlagon, melyek hasznosításával társadalmilag hasznos célok érhetőek el. Az adattömegek elemzésével pénz takarítható meg, de többségét cégek őrzik hét lakat alatt anélkül, hogy felhasználnák.

Jake Porway New York-i adattudós jótékonysági egyesületeket, kormányhivatalokat és vállalatokat támogat a DataKind nevű szervezetével. A célja az, hogy a különböző adatok elemzése révén társadalmi fejlesztéseket lehessen elérni. A DataKind azt szeretné elérni, hogy azok a szociálisan érzékeny szervezetek, illetve emberek, akik a világot jobbá akarják tenni hozzáférhessenek azoknak az adatspecialistáknak az anyagaihoz, akik a Wall Streeten vagy a Szilícium-völgyben sikeresek. A legtöbb adattudós, akiket ezekbe a projektekbe bevonunk, ingyen és a szabadidejében dolgozik. Normális esetben egyáltalán nem motiválja őket a pénz, mivel amúgy nagyon jól keresnek, sokkal inkább az vonzza őket, hogy a képességeiket egy jó cél szolgálatába állíthatják. Egyébként folyamatosan az irodájukban ülnek és elemzik, hogy miként lehetne még inkább rávenni az embereket arra, hogy rákattintsanak egy online reklámra.”

“A DataKind különböző programokkal foglalkozik. Chicagóban például a tűzoltóság a túlmelegedett elektromos takarók miatt keletkező tüzekkel küzd. Nos, mi összevetettük a bevetési és a demográfiai információkat, s kidolgoztunk egy tervet arra vonatkozóan, hogy mely városrészekben kell a hatóságoknak a lakosokat az eddiginél jobban tájékoztatniuk. New Yorkban bebizonyítottuk, hogy a fák rendszeres vágása 22 százalékkal csökkentette vihar esetén az emberi és a vagyoni kár veszélyét. New Yorkban körülbelül 600 000 fa van, és az 1990-es évek óta feljegyzik, hogy hol és mikor ültettek vagy nyestek vissza egy fát, s milyen viharkárokat élt túl. Az információk ott voltak, bár rendezetlen formában és különböző adatbázis-formátumokban. Az egyesületeknek, de a hivataloknak és a cégeknek sincsenek erőforrásaik arra, hogy valamit kezdjenek ezekkel a feljegyzésekkel” – mondta Jake Porway.

A szakember más példákat is említett: India egyes régióiban sokan nem tudnak eljutni az orvoshoz, illetve a kórházakba, rendelőkbe anyagi okokból vagy a nagy távolság miatt. Ezért az egészségügyi ellátás abból áll, hogy a szociális munkás SMS-ben tartja a kapcsolatot a kezelőorvossal és így koordinálják a gyógyszerek felírását. Az egyik projektben megpróbálták ezt az eljárást egy algoritmus segítségével egyszerűbbé tenni. Ahelyett, hogy a szociális munkásnak órákat vagy napokat kellene várnia az orvos visszajelzésére, a számítógépes program bizonyos egyértelmű tünetek esetén – az eddig elemzett esetek alapján – javasolhatja a szociális munkásnak egy adott gyógyszer felírását. Amennyiben ilyen módszerekkel drasztikus mértékben lehet javítani a Föld bizonyos vidékein és az emberek nem halnak bele egy tüdőgyulladásba csak azért, mert napokig nem kaptak megfelelő kezelést, akkor az nagy előrelépés lenne. Ehhez természetesen minimalizálni kellene a kockázatokat, vagyis megbízhatóbbá kell tenni az elemzéseket.

Alapvető probléma viszont, hogy az adatok nagy része el van zárva és ez különösen fájó a kutatónak, hiszen pontosan tudja, hogy mennyi jó dolgot lehetne tenni ezekkel az információkkal. Többek között jobban előre lehetne jelezni a válságokat vagy csökkenteni a fiatal terhes nőknél a halandóságot – utóbbit például csupán azáltal, hogy kiértékelik a Facebookra kirakott státuszfrissítéseket. Csak remélni lehet, hogy a cégek az adatkincseiket a jövőben gyakrabban hozzáférhetővé teszik, vagy egy jó célra felajánlják. Szerinte szigorúan kellene szabályozni, hogy milyen formában és miként lehet kikölcsönözni egy tudományos nonprofit projekt számára a különböző fájlokat. A legtöbb esetben azonban az egyes személyeknek kellene a vállalatoknál tárolt adataikat egy-egy jó cél érdekében rendelkezésre bocsátaniuk, és a társaságok is profitálnának az elemzések eredményeiből.

Tudomásul kell ugyanakkor venni, hogy az információk védelme egyre nehezebbé, sőt, gyakorlatilag lehetetlenné vált. A minket körülvevő szenzorok, kamerák és technikai lehetőségek miatt egyre kétségesebb, hogy létezik-e valódi adatvédelem. Egy embert már arról az egyedi mozdulatsorról is fel lehet ismerni, ahogy a nadrágzsebéből előveszi a mobiltelefonját. “Lehet, hogy naiv vagyok, de a cégek óvakodni fognak attól, hogy visszaéljenek ezekkel az információkkal. Természetesen felhasználják majd őket, hogy elképesztő módszerekkel reklámokat dörgöljenek az orrunk alá, de nem jönnek a házunkhoz és lopják el a gyermekeinket vagy rabolnak ki minket. Ugyanis, ha valóban valami borzalmasat tesznek az adatainkkal és ez kiderül, akkor az üzletük nagyon gyorsan véget ér.”

“A valódi veszély inkább az állam részéről fenyeget minket és a kabineteknek elvileg nincs is szükségük a Facebookra vagy más konszernekre. A kormányok mindig lehallgattak bennünket és az 1970-es évek óta tudják, hogy miként kell adatokat gyűjteni és kielemezni a számítógépek segítségével. Ezen a területen nem sok dolog változott; vagy jó dolgokra fogják felhasználni az adatainkat vagy visszaélnek velük, úgy, ahogy ezt eddig is tették. Talán egy olyan kultúra felé haladunk, ahol minden nyilvános lesz. Ez ugyan ijesztően hangozhat, de ezzel egy időben a kormányoknak nehezebb lesz valakit elhallgattatniuk. Amennyiben a személyazonosságomat széles körben ismeri a társadalom, akkor nem lehet olyan gyorsan eltüntetni, de az ellopása is nehezebbé válik” – hangsúlyozta Jake Porway.”

Forrás:
Lehetetlen elzárva tartani az adatainkat; Berta Sándor; SG.hu; 2013. október 20.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatási informatika, politikai informatika, társadalom
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.