Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatás: magyar

Kapós a magyar módszer a határon túli együttműködésben

Szerző: 2013. november 15.No Comments

„Kétnapos konferencia keretében vitatja meg a Helyi és Regionális Demokrácia Európai Bizottság (CDLR) a sikeres európai önkormányzati stratégia lehetőségeit november 14-15-én Strasbourgban. A magyar közigazgatás változásait példaként is felhasználó tanácskozás két fő témaköre a gazdasági válság hatásainak kezelése és a határon átnyúló együttműködések jogi akadályainak felszámolása – számolt be a helyszínről Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár a Rádió Orientnek.

A Helyi és Regionális Demokrácia Európai Bizottság az Európai Tanács (EiT) szerve, amelynek immár 48 tagja részt is vesz a rendezvényen. Évente kétszer ülésezik a szervezet, ezért ezen időszakok nagyon aktívak; a két kiemelt téma idén: a gazdasági válság hatása az önkormányzati rendszerre, illetve a határon átnyúló együttműködések. “A magyar helyzetről én a tavaszi ülés szakon számoltam be, ott külön napirend voltunk.” – mondta a területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár. Mindkét témában kézikönyv készül, amelyekben magyar példák is szerepelni fognak. Szerinte hasonló utakat járnak be az egyes európai államok az elmúlt években, abból a szempontból viszont egyedülállóak vagyunk, hogy sehol nem valósult meg ilyen átfogó közigazgatási reform. “A szerkezet átalakításnál jó példaként említenek minket.” – mondta Zöld-Nagy Viktória, hangsúlyozva a helyi, települési hivatalok önkormányzáshoz való jogának megtartását, amely nem mindenhol valósult így meg.

Példaértékű a magyar adósságkonszolidáció is az önkormányzatok esetében; bár egyes kritikák szerint nem elég demokratikus megoldás a hitelfelvétel korlátozása, a szakértő szerint azonban egyáltalán nem jogszerűtlen: “Az önkormányzatoknak továbbra is megmarad az a jogosítványuk, hogy helyi adót vessenek ki, vagy más forrásokból más saját bevételük legyen.” Úgy véli, hogy az ilyen típusú, teljes körű konszolidáció végképp újszerű ez az európai gyakorlatban. A másik állandó téma a határon átnyúló együttműködés. A téma kapcsán néhány héttel ezelőtt Szlovéniában volt egy konferencia, amelynek anyaga az eddigi tapasztalatokkal együtt egy kézikönyv formájában fogja majd segíteni az egyes nemzetek közti együttműködéseket. A kiadványba a jogi akadályok felszámolásával kapcsolatos jó gyakorlatokat gyűjtötték össze. “Nálunk a határon átnyúló együttműködések a történelmi példák alapján is hagyományosan jól működtek. Ma már ezek nagyon konkrét fejlesztéseket is meg tudnak valósítani, mint például közös kerékpárutak vagy akár közös fenntartású szolgáltató intézmények lehet építeni.”

A határon túli együttműködések ráadásul az uniós kohéziós politika egyik önálló célkitűzése is, így a következő ciklusban, 2014-2020-ig komoly forrásokat állítanak majd hadrendbe az ügy érdekében. Ezen együttműködések nem teljesen új keletűek az európai politikában: 1982-ben kötötték meg a madridi egyezményt, amely azért fontos, mert részt vehet benne nem uniós tagállam is.

“Éppen folyamatban van azon jogszabály módosítása, amely azt mondja ki, hogy akik szeretnének itt tagok lenni, nem kell külön kétoldalú szerződést megkötni a kormányok közt, elég aláírni a madridi keretegyezményt.” – magyarázta Zöld-Nagy Viktória. Magyarország jövőjét illetően különösen fontos az innovatív és felelősségteljes helyi kormányzás stratégia, amely szintén az EiT által kifejlesztett eszköz. 12 alapelvet határoz meg, amely alapján teljesülhet a Jó Önkormányzat kitétel. “A jövő év elejére tervezünk egy szemináriumot, ahol az Európai Tanács képviselői is megjelennek, és elmondják, hogy ezt hogy lehet megvalósítani. Ott meg tudjuk vitatni, hogy milyen intézkedések szükségesek a magyar csatlakozáshoz.”

A KIM helyettes államtitkára kiemelte, a Kézikönyvben sok esetben előfordulhat átemelhető nemzetközi példa is, bár ebben talán jobban élen járunk, mint más országok: “Az én tapasztalatom az, hogy nagyobb az érdeklődés irántunk, mint amennyire mi érdeklődünk. A magyar példa az, ami egészében nagyon érdekli a nemzetközi szervezeteket is.” Írországgal például a közös önkormányzati hivatali rendszerről rendszerről külön egyeztet a helyettes államtitkár a két napos tanácskozáson. ”

Forrás:
Kapós a magyar módszer a határon túli együttműködésben; OrientPress; 2013. november 14.
CDLR meeting, 14-15 November, Strasbourg; European Committee on Local and Regional Democracy, Európa Tanács